Régi dilemma, hogy miért kell hibáztatni a technológiát használó személyeket, és miért magát a technológiát. A közösségi média esetében sikerült is az egészet elbaltázni, a kaliforniai törvényhozók most a mesterséges intelligencia frontján javítanának.

Kaliforniában a célegyenesbe ért az MI-iparág átfogó szabályozásáról szóló szabályozás elfogadása, miután csütörtökön megkapta a közgyűlési előirányzatokkal foglalkozó bizottság jóváhagyását. Az SB 1047 számon hivatkozott törvényjavaslat a technológia által okozott károk megelőzésére "a józan ész alapján" kijelölt szabványokat határozna meg, ezen felül olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek alapján polgári peres eljárásokban magukat a gyártókat is felelősségre vonhatnák majd az általuk kiadott mesterségesintelligencia-modellek kimeneteivel kapcsolatban.

Nem meglepő, hogy a javaslatot határozottan ellenzi egy sor techvállalat, kockázati befektető és politikus is, akik szerint az ilyesmi ellehetetleníti az innovációt, és elüldözi az államból a mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalkozásokat. A támogatók ezt értelmetlennek nevezik, hiszen a törvény a Kaliforniában üzleti tevékenységet folytató cégekre vonatkozna, függetlenül attól, hogy hol vannak bejegyezve az irodáik. Másrészt olyan biztonsági követelményeket támaszt, amelyek mellett a gyártók korábban már elkötelezték magukat, vagyis az újdonság a dolog számonkérhetősége lenne.

Veszélyben a nemzet biztonsága

A Bloomberg News beszámolója szerint legújabban az OpenAI is csatlakozott a törvény ellenzőihez: bár a társaságnál is folyamatosan az MI-szabályozás jelentőségéről locsognak, a mostani javaslattal speciel az a problémájuk, hogy ebben a kérdésben szerintük szövetségi szintű szabályokra lenne szükség az állami rendelkezések helyett. A Kalifornia szenátorának küldött nyílt levelükben természetesen az Egyesült Államok versenyképessége és nemzetbiztonsága miatt is aggódnak, amelyekre a törvény elfogadása "széles körű és jelentős" hatást gyakorolna.

Az innovációt fojtogató törvényjavaslat egyébként olyan követelményeket támasztana az MI-iparág szereplőivel szemben, mint hogy vegyék elejét a tömegpusztító fegyverek fejlesztésének vagy a félmilliárd dollárt meghaladó anyagi károkozásnak, és biztosítsák a rendszerek azonnali leállításának (kill switch) lehetőségét. A belső tesztelésnek és a külsős auditrok alkalmazásának kötelezettségei ráadásul csak a 100 millió dollárt meghaladó fejlesztési költséggel létrehozott modellekre lennének értelmezhetők, amelyek üzemeltetési igénye elér egy meghatározott számítási teljesítményt.

A tervezett kaliforniai szabályozás részleteit itt lehet megismerni »

Piaci hírek

Megerősítette a Fehér Ház, nem elírás a 245 százalékos kínai importvám

A dolog ezen a szinten már régen értelmét vesztette, de az kétségtelen, hogy az értelmetlen rekordok is rekordok.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.