Ezt javasolja a Meta választási biztonságért felelős egykori vezetője a világ választópolgárainak 2024-re.

Idén egymilliárd embernek lesz lehetősége arra, hogy felelősségteljes döntésével befolyásolja országa politikáját – már ha nem őt manipulálják mesterséges intelligencia segítségével. 60 év után fordul elő ismét, hogy ugyanabban az évben lesz az Egyesült Királyságban képviselő-választás és az Egyesült Államokban elnökválasztás, ami 2004 után ismét ismét összeért az uniós parlamenti választásokkal. Választások lesznek emellett Indiában, Indonéziában, Tajvanon, sőt Oroszországban is (és a magyar önkormányzati választásokat még nem is említettük)... És bármelyiket a feje tetejére állíthatja a mesterséges intelligencia.

Az amerikai kilátásokat például úgy összegezte Mark Warner demokrata szenátor az Axiosnak, hogy a 2016-os orosz választási beavatkozási kísérlet gyerekjáték volt ahhoz képest, amire most az MI-eszközök lehetőséget adnak.

A generatív MI olyan módszereket hoz a választásokba, amiknek a hatását senki sem ismeri. Megkönnyíthet csalásokat, melyekkel a kampányfinanszírozás legális pénzügyi kereteit lehet tágítani – illegálisan, de észrevétlenül. Vagy: nagyon alacsony költséggel lehet elárasztani a bizonytalan választópolgárokat személyre szabott manipulatív tartalmakkal. De legalább ennyire fontos, hogy a politikai ellenfelek szinte valós időben képesek reagálni MI generálta tartalmakkal, szövegekkel, képekkel, videókkal egymás megnyilvánulásaira.

És ez a folyamat már javában tart. Darrell M. West, a Brooking Institution amerikai think tank keretein belül működő Center for Technology Innovation vezető munkatársa, már egy májusi cikkében valós, bár még csak szórványosan felbukkanó példákkal illusztrálta, mi vár(hat) ránk a kampányok élesedésével.

A következmények beláthatatlanok, hiszen a generatív MI-vel nemcsak valósághű pufidzsekis Ferenc pápát lehet generálni szakmányban, hanem bármilyen pontatlan, sőt hamis tartalmat, ami erős indulatokat gerjeszthet a másik oldal jelöltjével és/vagy az őt támogató közösséggel szemben.

Egyrészt-másrészt generatív MI

Ha a szakértői véleményeket akarjuk összegezni, egyelőre a törökgáborelemezes "egyrészt-másrésztig" jutunk.

Egyrészt a generatív MI kontrollálhatatlan módon befolyásolhatja a választásokat, és a probléma kezelésére a fejlesztő cégek többségének nincsenek megfelelő eszközei. Ha fel is állítottak a választások biztonságáért felelős csapatot, azok jellemzően kis létszámmal működnek, és az embereknek megfelelő gyakorlatuk sincs ezen a téren, tehát fogalmuk sincs, mire kell felkészülni, mire kell figyelni. Az olyan globális platformok pedig, mint a Meta, takarékossági okokból rendre csökkentették ezen részlegeik létszámát.

Elon Musk egyszerűen megoldotta: a tájékoztatás tisztaságáért felelős csapatot szélnek eresztette, a kampányinformációkkal kapcsolatban pedig azt javasolta az X-felhasználóknak, hogy ne bízzanak semmiben. És annyiban meg is kell adni Musknak a pontot, hogy a közbeszédben igencsak keskeny a határ a vélemény és a félretájékoztatás között, miközben a demokratikusnak mondott országokban mindenki előszeretettel hivatkozik a véleménynyilvánításhoz való jogára. A befogadónak tehát nem marad más védelmi eszköze, mint a további tájékozódásra serkentő egészséges kétely.

Másrészt a mesterséges intelligencia nagyon is hasznos lehet egy korrekt választási kampányban. Az egy dolog, hogy segíthet a politikusoknak a beszédírásban vázlatokkal, ötletekkel, tájékoztató marketinganyagok készítésében stb. De segítheti a választópolgárok szélesebb körű és alaposabb tájékoztatását is például testre szabható robotbeszélgetésekkel, ahol mindenki a maga szintjén kap tájékoztatást arról, hogy mi a választási programja adott jelöltnek.

Mivel a technológia új, értelemszerűen használatának szabályozása is gyerekcipőben jár. Vannak (ön)korlátozások, egyes platformokon (YouTube, TikTok , Facebook, Instagram) például jelezni kell, ha egy választásokkal kapcsolatos hirdetést MI segítségével készítettek, de azt még nem tudni, hogy ez mire lesz elég.

Talán érdemes megfontolni Katie Harbath szavait, aki éveken át, 2021-es távozásáig volt a Meta közpolitikai igazgatója, és ebben a minőségében felügyelte a platformok választásokben betöltött szerepét: pánikoljunk felelősséggel. Amit talán úgy lehetne lefordítani, hogy ne a zsebünkben hordjuk a józan eszünket, hanem használjuk – lehetőleg folyamatosan.

Közösség & HR

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.