Az "internetes kihalás" nem valami világvégi fantázia a digitális technológia végéről, amit mondjuk egyetlen nap alatt tüntethet el egy elektromágneses impulzus vagy a kábelek átvágása. A kifejezés inkább az internet egy korszakának, az eddigi lehetőségeknek és spekulációknak a végét jelzi, amikor az alkalmazkodás már nem választás kérdése – állítja az Amszterdami Egyetem professzora és médiaelméleti kutatója, Geert Lovink. A Futurism oldalán is szemlézett dolgozatában az internet elveszett évtizedének nevezi a mögöttünk álló időszakot, amikor "csak a nyugágyakat rendeztük át a Titanic fedélzetén", de ez nem segített elodázni az elkerülhetetlen következményeket.

Szerinte egy bizonyos ponton mindenki belefárad az online létbe, legalábbis abban a formában, amit eddig ismertünk belőle, így ma már az a kérdés, hogy a jelenlegi internetes kultúra képes lehet-e ellenállni az entrópiának, kitörhet-e az őt foglyul ejtő rendszerből, miközben szembe kell néznie annak örökké elhúzódó kimúlásával is. A baby boomer korú Lovink szerint az ő generációja korán felismerte, hogy az internet "egyszerre mérgező és gyógyító" dolog, de amíg ők csak lenyűgözve figyelték ezt a párhuzamot, addig a következő nemzedékek egyre csalódottabbá váltak, sőt arról is egyre inkább meg vannak győződve, hogy az internetet nem lehet "megjavítani".

Az biztos, hogy így nem maradhat

Az a pont a professzor szerint is eljöhet, amikor ez már tényleg nem lesz lehetséges, és ezután már a káros következményeket sem lehet majd kontrollálni. Ennek értelmében egyre közeledik az a pont, ahonnan nem lesz visszaút (ezt az "internet csúcspontjának" nevezik), és a hétköznapi felhasználóknak is egyre nagyobb árat kell fizetniük a közösségi médiától és az alkalmazásoktól való messzemenő függőségük miatt. Ezzel pedig már valószínűleg a Big Tech szolgáltatók is tisztában vannak: Mark Zuckerberg például eltávolodott saját platformjaitól, és úgy indította el a metaverzum koncepciójával házaló Metát, mintha simán csak újrakezdhetné a totálisan elrontott dolgot.

Ilyesmire azonban nincs lehetőség, és Lovink szerint az emberek belátható időn belül elkezdik majd kerülni a technológiát, mivel az elsősorban pszichológiai téren túl sokba kerül már az átlagos júzerek számára. A Futourism cikke itt természetesen megjegyzi, hogy az ember nem szakad ki egyszerűen az ilyen komoly függőségekből, bármilyen károsak is legyenek azok; a médiatudós mindenesetre a dekolonizációt segítő eszközökben látja a megoldást, amelyek lehetővé teszik az értékek újraosztását és az újjászerveződést, szemben a további finomhangolással, amikor a megoldás keresését újból a PR-menedzserekre, idézőjeles piacokra és nem kifejezetten elfogulatlan mérnökökre hagyják.

A dolgozat szerint az a kérdés, hogy a platformoktól vissza tudunk-e térni a protokollokhoz, amit egyébként már több, lassan de biztosan fejlődő alkalmazás is megcélzott. Erre lehet példa a Linuxtól a Wikipédián át a Firefoxig vagy a Telegramig egy csokor többé vagy kevésbé sikeres program, illetve az olyan újak is, mint a Twitter-alapító Jack Dorsey decentralizált közösségihálózat-projektje vagy World Wide Web technológiák kidolgozójaként ismert Tim Berners-Lee Solid (Social Linked Data) keretrendszere. A dolgozatban szereplő javaslatokat azonban nehéz lenne néhány sorban összefoglalni: a teljes szöveget itt érdemes elolvasnia annak, aki képes átrágni magát a rendhagyóan illusztrált anyagon.