Adatgyűjtésbe kezdett a nyár végén az Európai Bizottság versenyjogi hivatala az Apple Pay EU-s szerződései kapcsán – írja a Reuters. A piaci szereplőknek küldött kérdőíven ezt azzal indokolta, hogy a információik szerint az Apple az EU monopóliumellenes szabályait sértő szerződéseket kötött olyan online szolgáltatókkal, melyek be akarták építeni az Apple online fizetési rendszerét a weboldalukba. A vizsgálat ötlete egyébként nem új. A Bizottság versenyjogi biztosa, Margrethe Vestager már tavaly utalt arra egy interjúban, hogy hivatalos panaszok esetén vizsgálná az Apple üzleti gyakorlatát a fizetési rendszere kapcsán.
A hivatal az augusztusban kiküldött kérdőíveken az iránt érdeklődik, hogy igazak-e azok az információk, melyek szerint az Apple ahhoz kötötte az Apple Pay integrációját, hogy a szolgáltató más fizetési platformot nem vagy korlátozottan használhat. Rákérdeztek arra is, hogy mivel indokolta az Apple, ha elutasította az adott szolgáltató kérelmét.
A 2014-ben indított Apple Pay jelenleg 20 EU-tagállamban érhető el. Magyarországon például idén májusban érkezett meg, és ma már lényegében az összes nagyobb banknál elérhető a szolgáltatás.
Az NFC csippel együtt vizsgálhatják
A Reuters megemlíti, hogy a jelenlegi eljárást összeköthetik azzal, amelyben az iPhone-ok NFC csipjeinek működését vizsgálják. Ez egyes bankok panasza nyomán indult tavaly. A pénzintézetek azt kifogásolták, hogy az Androiddal ellentétben az iOS-es készülékeknél csak az Apple Pay-en keresztül rögzíthetők virtuális bankkártyák.
További kifogás volt, hogy ha valaki NFC-s fizetést akar indítani az iPhone-jával, akkor az automatikusan az Apple Pay-t kínálja fel, így lényegében kizárja az alternatív fizetési megoldásokat. Mint a 9To5Mac írja, az Apple a kritikák hatására ugyan lazított az iPhone-ok NFC-kezelésének szabályain, de ez a konkurens fizetési szolgáltatókon nem sokat segített. Amikor ugyanis a felhasználó NFC-s fizetést akar indítani, az iPhone kijelzőjén azonnal megjelenik a "Wallet and Apply Pay" felület. Ezzel szemben egy konkurens szolgáltatást – például Magyarországon a Simple Pay-t – külön, kézzel kell elindítani.
Hivatalos vizsgálat még nincs, még csak az azt megalapozó előkészítésnél tart a versenyjogi hivatal. Ha azonban az EB végül úgy dönt, elindítja a hivatalos folyamatot, az hosszabb távon megnehezítheti az Apple helyzetét.
Lassíthatja az irányváltást
A vállalat ugyanis stratégiaváltásban van: egyre inkább a szolgáltatásaira kíván koncentrálni, hogy ellensúlyozza a zsugorodó eszközeladásait. Mint a Gartner egy korábbi mobilpiaci elemzése megállapította, egyre kevesebb érv van az iPhone-ok gyakori cseréjére, de ezt az Apple jól tudja ellensúlyozni: az idei első negyedév végén a cég összes bevételének több mint 21 százalékát termelték meg a szolgáltatások.
Ebben kiemelt szerepe lehet az Apple Pay-nek. A fizetési szolgáltatás havi tranzakciószáma gyorsabban nő, mint a PayPal-é – hangsúlyozta Tim Cook vezérigazgató a legutóbbi negyedéves pénzügyi gyorsjelentést követő elemzői konferenciahíváson. Az augusztusban piacra dobott Apple Card szintén sikeres: David Solomon, a kibocsátásban közreműködő Goldman Sachs vezérigazgatója a közelmúltban egy befektetői tájékoztatón arról beszélt, hogy ez volt minden idők legsikeresebb kártyakibocsátása a banknál.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak