A nagy kiadók kompenzációt várnak, amiért az általuk előállított tartalmakon tanítják be az MI-chatbotokat, és olyan üzleti modelleket keresnek, amelyek nem szolgáltatják ki őket a technológiai vállalatoknak.

A Google és a Microsoft által alkalmazott MI-chatbotok nem csak a keresőszolgáltatások versenyében nyitottak új frontot, de egyre több kiadó tekint rájuk egzisztenciális fenyegetésként, ami aláássa a digitalizációval amúgy is felforgatott üzleti modelleket. A hírügynökségek és médiavállalatok ezért már javában vizsgálják, hogy milyen módon használják fel tartalmaikat a mesterséges intelligencia tanításában és üzemeltetésében, és közös álláspontot kialakítva hogyan kaphatnának ezért kompenzációt. A Business Insider elemzése alapján több iparági szereplő is valószínűnek, ha nem éppen elkerülhetetlennek tartja a pereskedést, és figyelemmel kíséri a Getty Images keresetét a Stability AI állítólagos jogsértéseivel kapcsolatban, vagy például azokat a bírósági állásfoglalásokat, amelyek szerint csak az emberek által létrehozott művek részesülhetnek szerzői jogi védelemben.

A médiavállalatok egyrészt hivatkozhatnak rá, hogy a tartalmukat gereblyéző robotok megsértik a felhasználási feltételeket, másrészt ha ezzel tönkreteszik az üzletüket, akkor végül a mesterséges intelligenciának sem áll majd rendelkezésére jó minőségű tartalom, amiből tanulhatna. Ebben az esetben azonban a méltányos felhasználás szabályai nem feltétlenül állnak a kiadók oldalán, a jogalkotói oldalról elképzelhető megoldási stratégiák kialakítása pedig szokás szerint évekig is eltarthat. Életszerűnek innentől kezdve csak azt tűnik, ha sikerülne licencszerződést kötniük a technológiai cégekkel, ami egyébként nem is lenne precedens nélküli dolog. Ennek hiányában az MI-chatbotok könnyen megadhatják a kegyelemdöfést a küszködő tartalomgyártóknak, akik végső esetben akár odáig is elmehetnek, hogy kereshetetlenné (és igy az MI képzésére is alkalmatlanná) tegyék az anyagaikat.

Egyszer már besétáltak a csapdába

Mindezt persze más típusú vállalatok és alkotók is aggasztónak tartják. A Business Insider ezzel kapcsolatban a Dow Jones megfelelőségi igazgatóját idézi, aki szerint a hamis vagy félrevezető információk aláássák a mesterséges intelligencia ígéretét, azok pedig jogi lépésekre számíthatnak, akik az ilyen eszközök képzésekor licencelés helyett zsákmányolnak. Ez viszont formailag sem lesz egyszerű: még abban sincs megegyezés, hogy az MI milyen tartalmat és milyen célból használhat fel, illetve adott esetben a szolgáltatót (a Bing esetében például a Microsoftot) vagy az alaptechnológiát biztosító vállalkozást (a ChatGPT esetében az OpenAI-t) érdemes bíróság elé rángatni. Ugyancsak képlékeny dolog, hogy mennyiben számít plágiumnak, amikor az MI a forrásanyagokhoz nagyon hasonló kimeneteket generál, és a kiadói webhelyekre mutató hivatkozások érdemben ellensúlyozzák-e a kiesett forgalmat.

A chatbotok üzemeltetői mindenesetre azt hangoztatják, hogy publikus információt gyűjtenek és dolgoznak fel, ami egyrészt megfelel a szerzői és szellemi tulajdonjogi szabályoknak, másrészt a felhasználóknak is hasznos a válaszok megtalálásában. A Business Insider riportjából viszont kiderül, hogy a kiadók ebben az esetben nem kívánják újra elkövetni a múltbéli hibát, amikor új üzleti modelljeiket a közösségi hálózatokból és a keresőkből érkező forgalom hajszolására építették fel, hogy aztán totálisan kiszolgáltatottá váljanak a technológiai vállalatok döntéseinek. Vannak, akik már vizsgálják, hogyan fordíthatnák saját hasznukra a mesterséges intelligenciára épülő robotokat, és azzal kísérleteznek, hogy maguk is ezek segítségével állítsanak elő tartalmakat. Mások azonban az oknyomozó, elemző és más olyan anyagokra koncentrálnának, amelyeket a robotok egyelőre nem képesek létrehozni.

Részletek a Business Insider oldalán »

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.