A dél-koreai elnök a döntését többek között az országban uralkodó nehéz gazdasági körülményekkel indokolta.

Teljes kegyelmet kapott Jun Szogjol (Yoon Suk Yeol) dél-koreai elnöktől a Samsung vállalatbirodalmat apja halála után megöröklő Li Jedzsong (Lee Jae-yong). Utóbbi minderről már szabad lábon értesülhetett, miután 18 hónapot töltött börtönben az ellene többször felhozott vesztegetési vádak kapcsán.

A közvélemény által korábban már borítékolt döntéssel kapcsolatban a politikus azt hangsúlyozta, hogy az országot fenyegető gazdasági válságból való kilábalást segíti azzal, hogy ismét vezetői székbe engedi a Samsung Electronics alelnöki posztját betöltő, jogerősen elítélt Li Jedzsongot.

Az ország függetlenné válásának évfordulójára időzített elnöki kegyelem jól jön a nemrégiben feltételesen szabad lábra bocsátott Samsung-örökösnek, mivel büntetésének részét képezte egy ötéves korlátozás is az üzleti tevékenységével kapcsolatban. Utóbbi a kegyelem kiadásával természetesen már nem jelent akadályt, azaz Li hivatalosan és legális módon foglalhatja el helyét a vállalat vezetőségében.

A híresztelések szerint ugyanakkor a tiltást eddig sem vette teljesen komolyan az érintett, mivel az elmúlt időszakban részt vett céges megbeszéléseken. Ezt azzal igyekeznek jelentékteleníteni a támogatói, hogy ellenszolgáltatás nélkül történt mindez, így nem is sértette meg a rá kényszerített korlátozásokat. 

Terhelt múlt

A Samsungot többek között az elektronikai iparban is aktív óriássá fejlesztő Li Künhi (Lee Kun-hee) 2020 októberében hunyt el, de fia a cégbirodalmat praktikusan már jóval korábban, 2014-ben "megörökölte", miután apja szívrohamot kapott. A csupán alelnöki posztot betöltő Li utódlásának formalizálását azonban erősen megnehezítették eddig a személyével kapcsolatban felmerült különböző visszaélések és egyéb vádak.

Li Jedzsongot 2017-ben vesztegetés, sikkasztás és hamis tanúzás vádjával őrizetbe is vették egy legmagasabb politikai szintekig vezető ügyben. Ennek kapcsán első körben öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 2018 februárjában szabadon távozhatott. Csakhogy másfél évvel később az ügyet újranyitották, a Samsung legfontosabb vezetőjét pedig végül 2 és fél év szabadságvesztésre ítélték, amelynek letöltését 2021 legelején kénytelen volt megkezdeni.

Az elnöki döntés kapcsán egyébként Li ismételten bocsánatot kért korábbi tettei miatt, egyben megígérte, hogy még keményebben fog dolgozni azért, hogy üzletemberként teljesíthesse a "rá háruló felelősséget és kötelességeket".

Az ország hozzáállása egyébként meglehetősen támogató a Samsung örökösével kapcsolatban. Egy július végén végzett felmérés szerint a megkérdezettek 77 százaléka értett egyet az akkor még csak belengetett kegyelmi döntéssel.

Piaci hírek

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.