A Here Mapst megszerző német autógyártók nem ülnek rá, másnak is adnának a szolgáltatásból.

Hónapok óta kering a levegőben a Here Maps eladása, több kiadvány már jó ideje tényként kezelte, de csak ma reggeltől hivatalos az ügy. Az Audi, a BMW, illetve a Daimler által alkotott cégcsoport megvásárolta a Nokia szolgáltatását – az ügylet végső lezárására 2016 első negyedévében lehet számítani.

Az önjáró autók is jól járnának

A felek által kiadott sajtóközlemény az árról nem ejt szót, de korábban sajtóforrások 2,5 milliárd euró körüli összeget emlegettek. Az eddigi találgatásokat tovább erősíti a cégek nyilatkozata, amely egyértelműen arra utal, hogy a felvásárlás célja egy független szolgáltatás megszerzése volt, ami a jövőben nem csak az autóipart, hanem az azon kívüli vállalkozásokat is segíteni fogja.

A német autógyártók triója abban is megegyezett, hogy egyenlő részesedést szereznek a Here-ben, illetve kötelezettséget vállaltak arra nézve, hogy a jövőben egyikük sem fog törekedni többségi tulajdonra. A cégek másik fontos célja az volt, hogy egy olyan, az önjáró autók fejlődéséhez is szükséges, naprakész, pontos térkép adatbázishoz jussanak hozzá, amire a jövőben további szolgáltatások is épülhetnek.

Ez a vonal némileg meglepő az autós cégek kommunikációjában, hiszen az eddig kiszivárgó infók szerint azt lehetett tudni, hogy elsősorban egy jó térképre volt szükségük. Egy olyan térképre, (illetve a mögötte lévő tudásra és technológiákra): ami biztosítja a függetlenségüket a területen egyre nagyobb szerephez jutó Google, illetve Apple mellett.

Sokat kivennének belőle

Ez a Here Maps megszerzésével megvalósulhat, azonban az sofőr nélküli autók említése azt is jelenti, hogy ezen a területen is számítanak a Nokia szakértelmére. A szolgáltatás másik, talán még értékesebb elemét maguk a felhasználók alkotják, akik a szolgáltatás használatával folyamatosan valós idejű közlekedési információkkal látják el az autógyártókat, ami szintén óriási segítség lesz a jövőbeli új megoldások fejlesztésekor.

A cégek egészen odáig mennek a lehetséges forgatókönyvekkel, hogy a bejövő közlekedési adatok alkalmasak lesznek a forgalom terelésére is. Ha pl. egy útszakaszon minden feltétel adott (a Here-ből származó információk alapján), akkor a közlekedési lámpák zöld hullámmal segíthetik az autósokat az előre jutásban, ami biztonsági, vagy éppen üzemanyag felhasználási szempontból is hasznos lehet. Az Audi, a BMW és a Daimler tehát a kézenfekvő, autóba telepíthető navigációs megoldásoknál sokkal többre használná a Nokia termékét, és a jelek szerint attól sem zárkóznak el, hogy mindebből más iparágai szereplők is profitáljanak.

Mobilitás

Bírálta az uniós Chips Act 2.0-t az ASML vezetője

Christophe Fouquet vezérigazgató szerint az európai csipiparnak nem beavatkozásra, hanem "bajnokokra" van szüksége.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.