Az Amazon már akkora, hogy felfogni is nehéz, a kínai JD.com pedig háromszor nagyobb, mint a járvány kezdetet előtt volt.

A világjárvány kedvezőtlen hatásait ma már az összes iparágban meghatározók, egyes trendeket viszont komolyan felgyorsítottak a változások. Ezek közül talán az e-kereskedelem futott fel a leginkább látványos módon, sok kiskereskedelmi platform tapasztalhatott kivételes forgalomnövekedést. Bár a kisebb kereskedők közül sokan kerültek nehéz helyzetbe, a legnagyobbak mindenképpen rakétáznak az legújabb körülmények között, és a legnagyobb márkák az egész évet tekintve rekord eredményeket szállítanak, köszönhetően éppen az elektronikus csatornáknak.

Mindezt jól mutatja, hogy az öt legnagyobb e-kereskedelmi multi, vagyis az Amazon, az Alibaba, a JD.com, az eBay és a Rakuten együttes piaci kapitalizásiója október végére már megközelítette a 2,6 ezer milliárd dollárt, ami nagyjából 90 százalékos éves növekedésnek felel meg. A Yahoo Finance adatai szerint tavaly ilyenkor még 1,38 ezer milliárd dollár volt az öt társaság közös értéke, ami 2020 legelejére 1,58 ezer milliárdra növekedett. Ezt követően márciusig nem történt komoly változás, de júniusra már beindult az újabb komoly fellendülés, hogy az elmúlt három hónapban csaknem 500 milliárd dollárral növekedjen az értékelésük.

A legnagyobb online kiskereskedelmi platform, az Amazon önmagában is 83 százalékkal ér többet az egy évvel korábbinál, és piaci kapitalizációja már az 1600 milliárd dollárt közelíti. A vállalat legutóbbi negyedévére a várakozásokat meghaladó eredményeket és kétszámjegyű bevételnövekedést jelentett, rekord nyeresége mellett pedig bevételi előrejelzéseit is felfelé módosította a küszöbön álló ünnepi bevásárlási időszakra nézve.

Kínai többség a dobogón

A kínai Alibaba Group hasonló ütemben, 90 százalékkal növelte cégértékét az elmúlt 12 hónapban, és október végén már több mint 830 milliárd dollárnál járt. Érdemes megjegyezni, hogy az Amazon bevétele sokszorosa az Alibabáénak, de ez egyáltalán nem függ össze a két vállalat nyereségtermelő képességével. Mivel a kínaiak, szemben az amerikai kereskedelmi óriással, egyáltalán nem támaszkodnak saját fizikai infrastruktúrára, az elmúlt három évben rendre nagyobb profitot tudtak felmutatni, mint az ötször-hétszer nagyobb forgalmat bonyolító Amazon.

A bevételei alapján második legnagyobb kínai e-kereskedő, a JD.com ugyancsak folyamatosan növeli forgalmát és nyereségességét, párhuzamosan a szolgáltatásait igánybe vevő fogyasztók számával. A társaság már túl van első olyan negyedévén, amelynek során részvnyei a hongkongi tőzsdén és a Wall Streeten is forogtak, piaci kapitalizációja pedig a 130 milliárd dolláros szinten van – igaz, hogy az Amazonhoz vagy az Alibabához képest jóvalalacsonyabb bázisról, de a JD.com árfolyama tavaly október óta egész elképesztő, 215 százalkos növekedést produkált.

Mindezekhez képest az eBay és a Rakuten szinte a futottak még kategóriának tűnik. Az eBay értéke "mindössze" 16 százalékos éves növekedéssel 32 milliárdról 37,2 milliárdra emelkedett, míg a Rakuten értékelése ugyanebben az időszakban már-már jelentéktelen mértékben, 3 százalékkal erősödött, hogy október végére 13,7 milliárd dolláros cégértékkel legyen a világ ötödik legnagyobb e-kiskereskedője.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.