Egy vállalati döntéshozók között végzett globális kutatás eredményeiről számolt be a ManageEngine. Az informatikai vállalat megbízásából készített IT at Work: 2022 and beyond elnevezésű tanulmány elkészítéséhez összesen 3300 céges döntéshozót kérdeztek meg. Utóbbiak között nagyjából fele-fele arányt képviseltek az informatikai részlegen dolgozók, illetve a más üzleti egységek vezető beosztású alkalmazottai, így a válaszokból mindkét oldal nézőpontja kirajzolódhatott azzal kapcsolatban, hogy milyen változások történtek az elmúlt két év során.
Demokratizálódási folyamat
A jelentés egyik fontos megállapítás, hogy manapság már egy szervezeten belül szinte mindenkinek köze van ahhoz, hogy hogyan választják ki, telepítik, konfigurálják és használják a technológiát. Az informatika demokratizálódását és fejlettségét mutatja, hogy a cégeknél már nem ritka például a mesterséges intelligencia alkalmazása (ez a minőségellenőrzés (24%) és a pénzügy (21%) területén a legmarkánsabb) Az észak-amerikai válaszadók háromnegyede pedig arról számolt be, hogy vállalatuknál ösztönzik a nem informatikai képzettségű alkalmazottakat arra, hogy low code/no code platformok segítségével saját alkalmazásokat fejlesszenek. Ezzel a lehetőséggel leginkább a marketingesek élnek a beszámoló szerint.
A vállalatok digitalizációját és az informatikai "szétterítését" nagyban meggyorsította a koronavírus hozta kényszerhelyzet. Ezt mutatja, hogy a megkérdezettek elsöprő többsége (82%) szerint javult az együttműködés az IT és a szervezet más részlegei között a két évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva. Visszaesésről ugyanakkor mindössze 2 százaléknyian nyilatkoztak.
A lezárások és a távmunka elterjedése rászorította a dolgozókat a technológiai eszközök, alkalmazások megismerésére és használatára. Ám ennek ellenére az üzleti döntéshozók továbbra is a képzés (48%) és az alapvető technikai ismeretek (47%) hiányát jelölték meg a dolgozók előtt álló fő akadályként a rendelkezésre álló technológiák kihasználásánál. Ha csak az informatikai részlegek vezetőinek válaszait nézzük, ott nagyjából ugyanez és ugyanilyen arányban kerül elő problémaként, azaz a kollégák digitalizációs képességeinek fejlesztésében továbbra is nagy potenciál rejlik a technológia adta lehetőségek minél teljesebb értékű kihasználásában.
Irány a decentralizáció
A fentebb tárgyalt folyamatok az informatika decentralizációja felé tolják a szervezeteket. Ebben leginkább Észak-Amerika jeleskedik, ahol az IT-vezetők nagyjából háromnegyede mondta azt, hogy náluk már így működik az informatika. Ennek ellenére az informatikai vezetők a túlzott decentralizáció veszélyeit is látják. Itt a három legnagyobb aggodalmat az informatikai biztonság fenntartása (56%), a szolgáltatási minőség megőrzése (41%) és a folyamatos támogatás megbízhatósága (37%) jelenti.
Ettől függetlenül a döntéshozók úgy vélik, hogy a decentralizáció eredményeként az IT szerepének fontosságát az üzleti oldal sokkal jobban felismeri (57%), közel 90 százalékuk pedig egyetért azzal, hogy az IT-osztály sikere közvetlen összefüggésben van a szervezet általános eredményességével.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?