Az ázsiai ország versenyhivatala egy sor intézkedéssel igyekszik megvédeni a helyi vásárlók és kereskedők érdekeit.

A hazai fogyasztók és a helyi e-kereskedelmi piac védelmében több intézkedést jelentett be a Korea Fair Trade Commission (KFTC), amely többek között a tisztességes versenyt igyekszik biztosítani Dél-Koreában. A minisztériumi szintű kormányzati szerv mai bejelentése alapján a csomag egyértelműen a két legnagyobb külföldi szereplő, az Aliexpress és a Temu megregulázására született. Utóbbiak térnyerésével párhuzamosan ugyanis egyre több fogyasztói panasz érkezett a hatósághoz. 

A tengerentúli online platformokkal kapcsolatos átfogó fogyasztóvédelmi intézkedések címet viselő dokumentumból például kiderül, hogy bizonyos méret felett az online kereskedőknek helyi képviselőket kell alkalmazniuk, akik a dél-koreai vásárlók panaszait, kérdéseit tudják országon belül kezelni, ügyelve a dél-koreai fogyasztóvédelmi törvények betartására.

A KFTC előrebocsátotta, hogy rendszeresen ellenőrizni fogja, hogy az e-kereskedelmi alkalmazások adatkezelése összhangban van-e az ország vonatkozó szabályozásával. Szintén fokozottan ellenőrzik majd a beérkező termékeket, elsősorban potenciális hamisítványok után kutatva, de a veszélyes áruk, az egészségügyi termékek és a kiskorúaknak értékesített felnőtt cikkek is szerepelnek a kiemelt inspekciós listán.

A koreai hivatal azt is világossá tette, hogy szigorúan betartatja a külföldi szereplőkkel a monopóliumellenes törvényeket, hogy a jelentős részesedéssel bíró óriások ne nyomhassák el a helyi webáruházakat.

Sajtóértesülések szerint a KFTC ugyan elsősorban a kínai cégek ellen hozta meg ezeket az intézkedéseket, ám lehetséges, hogy a Meta tulajdonában lévő Facebook és Instagram környékén is szétnéznek majd, azt vizsgálva, hogy az amerikai nagyvállalat kellő gondossággal védi-e fogyasztóit abban az esetben, ha az ezeken a platformokon lebonyolított üzletek rosszul sülnek el.

Máshol is hengerel a Temu

A Temu utóbbi időszakban mutatott agresszív terjeszkedésének köszönhetően a webshop tulajdonosát már az Alibabánál is értékesebbre taksálják. A cég által alkalmazott dömpingárakkal és a minden csatornából folyó reklámhadjárattal minden bizonnyal a magyarországi internetezők is találkoztak már.

Az itthoni e-kereskedők idén egyre gyakrabban és hangosabban kezdtek panaszkodni arra, hogy a Temu üzletpolitikája hosszabb távon ellehetetlenítheti működésüket, ami végső soron a vásárlóknak lesz rossz. Mindezt a Gazdasági Versenyhivatal annyiban megalapozottnak tartotta, hogy tegnap hivatalos versenyfelügyeleti eljárás indult a cég itthoni működése miatt.

Piaci hírek

Befektetőket riogató zombi unikornisok garázdálkodnak a Szilícium-völgyben

Az unikornis-listákon szereplő cégek egy jelentős része már csak egymilliárd dolláros értékelés alatt tudott tőkét bevonni – már ha tudott.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.