Dél-Koreában csütörtökön mutatták be azt a városi légiforgalmi járművek (urban air mobility, UAM) vezérlésére szolgáló rendszert, amely a tervek szerint 2025-től már élesben szolgálja ki a nagyobb repülőterek és Szöul belvárosa között közlekedő légi taxikat. Az aktuális utazási időt a harmad részére csökkentő megoldás annak az ütemtervnek a részeként valósul meg, amely négy év múlva beindítaná kereskedelmi célú városi légiközlekedést 2025-ig történő megkezdésének ütemtervét.
A közlekedési minisztérium becslése szerint az ilyen szolgáltatások 30-50 kilométeres távolságok esetén a 60 perces autóutakra kínálnak majd 20 perces légi alternatívát, bár az első körben még a prémium taxiszolgáltatásoknál is drágábban. Az Incshoni nemzetközi repülőtérről Szöul központjába tartó utazás díját például 110 ezer vonra (nagyjából 30 ezer forintra) teszik, de a piac éretté válásával arra számítanak, hogy ez 2035 után a töredékére, 20 ezer von környékére csökkenhet.
Sofőr a légi taxiban is lesz
A minisztérium vonatkozó közleménye szerint az UAM előreláthatólag általános közlekedési eszközzé válik, amelyet a polgárok a mindennapi életükben is használnak, ezért mindenképpen szükség van az ilyen szolgáltatások különböző környezetekben való tesztelésére. A mostani bemutató során egy pilóta a német Volocopter által gyártott kétüléses modellel (Volocopter 2X) repült a szöuli Gimpo repülőtéren, hogy próbára tegye és demonstrálja annak irányítását és koordinációját.
A belátható jövőben ugyanis, amennyiben utasok tartózkodnak az UAM gépeken, emberi pilótáknak kell majd irányítaniuk a járművet – ez a hatóságok szerint nem csak biztonsági megfontolásból szükséges, hanem segítené a technológia elfogadását is a nagyközönség körében. A dél-koreai tervezők egyébként saját drónrepülőgépüket is bemutatták, amelynek teljes értékű prototípusa jövőre kezdheti meg a próbarepüléseket, a fejlesztések célja pedig egy ötüléses változat megépítése.
Nem csak a röpcsi érdekes
Az eseményen közszemlére tett technológiák között ugyanilyen fontosak, vagy még ennél is fontosabbak volt a repülő taxik észlelésére és nyomon követésére szolgáló képalkotó eszközök, valamint a drónok le- és felszállását segítő vertiportok szabadalmaztatott világítási rendszerei. Itt olyan légitaxi-leszállópályákról van szó, amelyeket a magasban alakítanak ki, hogy ne zavarják a felszíni forgalmat; a vertiportok első körben csomópontszerűen működnének, de később akár az egyes lakóházakon is kialakíthatók lehetnek kisebb állomások.
A Reuters tudósítása a dél-koreai közlekedési minisztérium közleményéből kiemeli, hogy a csütörtöki tesztrepülés sikeres volt, megállapították ugyanis, hogy a repülőtereken a belföldi és nemzetközi járatokat kezelő légiforgalmi irányító rendszer az UAM repülőgépeket is képes nyomon követni és menedzselni. Ez az állami szerv értékelése szerint azt mutatja, hogy a a már működő légiforgalmi műveletek összhangban végezhetők az UAM-ra vonatkozó folyamatokkal, így újabb akadály hárulhat el a légitaxi-szolgáltatás beindítása elől.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak