Az amerikai óriásvállalatnál immár hagyomány, hogy minden évben tart egy hardverekre koncentráló eseményt. Az idei termékek között egyértelműen Astro váltotta ki a legtöbb reakciót.

Bár az Amazon összbevételének csak a töredékét teszi ki a saját fejlesztésű eszközök értékesítéséből származó forgalom, a világ egyik legnagyobb vállalatáról lévén szó, a hardveres újdonságokat felvonultató éves eseményt mindig élénk érdeklődés követi. A tegnap tartott idei kör vitathatatlanul legérdekesebb szereplője Astro volt. Úgy tűnik, a vállalat megpróbálkozik azzal, ami eddig még senkinek nem jött össze: megfizethető áron kínálni egy sokoldalú házi robot segédet. 

Guruló komornyik

A kompakt gépezet leginkább egy kistermetű kutyára hasonlít, amelyiknek a feje helyén egy termetes kijelző kapott helyet. Ha ezen épp nem mondjuk egy videóhívást bonyolítanak a háziak, vagy az aktuális teendő leírása látható, akkor Astro "szemei" jelennek meg. Utóbbi a fejlesztők elmondása szerint kritikus elem, mivel az emberek elsöprő többsége számára pozitívum, ha a személyek közötti kommunikáció egyik legfontosabb szerve egy roboton is visszaköszön.

A két keréken guruló mindenes alkalmazható örző-védő feladatokra, figyelmeztetheti az idősebbeket a napi fontos tennivalókra, kisebb tárgyakat továbbíthat a lakás távolabbi pontjaira, de akár rögtönzött táncpartit is beindíthat, vagy éppen ellenőrizheti, hogy elzártuk-e a sütőt, mielőtt elindultunk otthonról.
 

 

A tegnapi sajtóesemény elején Dave Limp, a cég eszközfejlesztésért felelős vezetője azt találta mondani, hogy a fogyasztóknak nincs szükségük egy kerekekre szerelt Alexára. A furcsa viszont az, hogy pont ez jut eszébe sokaknak, ha ránéznek Astróra. Az új jövevény képességei és az Amazon mesterséges asszisztensének más termékekben már látott funkciói ugyanis sok átfedést mutatnak.

Astro első körben még idén megérkezhet az előrendelési fordulóba bekerült vásárlókhoz, akiknek akciós áron alig 1000 dollárt kell kifizetni érte. A bevezető kampány lecsengésével viszont már egy cent híján 1450 dollárra hízik az árcédula.

Cuki vagy ciki?

Amennyire cukin tesz-vesz a marketinganyagokon Astro, annyi kérdést és kételyt is felvet maga körül. Igaz ugyan, hogy önjáróan feltérképezi környezetét, dinamikusan igazodva a változásokhoz és a térben mozgó egyéb személyek, állatok helyzetéhez, ám kerekei például alkalmatlanok arra, hogy akár csak egy kisebb lépcsőt is leküzdjenek (viszont legalább érzékeli a veszélyt, és nem bucskázik le az emeletről). Robottal küldeni be a sört a konyhából a nappaliba pedig kétségkívül menőnek tűnik, de valószínűleg tizedszerre már ez az attrakció is sokat veszít a varázsából.

A praktikus, ténylegesen hasznos felhasználási módok látszólagos szűkössége mellett pedig természetesen felmerül a privát szféra védelme. Még le sem vonult a színpadról a kis robot, adatvédelmi szakemberek és szervezetek egész sora kezdte kongatni a vészharangot, miszerint nagyon nem jó ötlet egy kamerával, mikrofonnal felszerelt, önjáró robotot szabadjára engedni a lakásunkban. Akkor sem, ha Astro számára kijelölhetők no-go zónák, mert mondjuk nem akarjuk, hogy bekukucskáljon a zuhanyzóba, mivel az internetre csatlakoztatott eszközökről rendszeresen bebizonyosodik sebezhetőségük. Az Amazon portfólióját gazdagító Ring esetében például nem csak a meghekkelés veszélye jelent problémát, de kiderült, hogy az óriásvállalathoz felvásárlással került cég alkalmazottai is visszaéltek helyzetükkel, és szó szerint házimoziztak munka helyett.

Konzumer tech

Spanyol tudósok: a túlóra nem hogy káros, hanem egyenesen építő

Ha angol tudósok jöttek volna ezzel, meg sem lepődnénk. De épp a szieszta hagyományát mind a mai napig ápoló spanyolok?!
 
Hirdetés

Hazánk régiós SolarWinds-központ lett

A SolarWinds és a RelNet megállapodása révén utóbbi magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt régiónkban a SolarWinds viszonteladói és ügyfelei számára.

Manufacture IT

Az 5G legnagyobb nyertesei az ipari vállalkozások

MEGNÉZEM »

a melléklet támogatója a Vodafone

Igen, ahogy mindenki mondja: sokba, nagyon sokba. De közel sem csak a fizetése miatt. A költségekhez hozzá kell számolni a növekvő kiválasztási költségeket – és a magas fluktuációt.

a melléklet támogatója a Mndwrk

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.