Távozik a társaság egyik vezérigazgató-helyettese és 38 milliárdért horvát kézbe kerül a Telekom montenegrói érdekeltsége.
Hirdetés
 

A Magyar Telekom ma két sajtóközleményét is kiadott. A cégcsoportnál változott a vezetői összetétel és a leányvállalati struktúra is.

Gyors cserék

Január 10-i hatállyal távozik a cégtől Gyenes András vezérigazgató-helyettes. Helyét Rékasi Tibor veszi át, aki több vezető tisztséget is betölt a vállalatcsoportnál. Ezzel párhuzamosan a T-Systems Magyarország élére megbízott vezérigazgató kerül Kaszás Zoltán személyében.

A távközlési társaság lakossági szolgáltatásainak irányítását 2015 nyarán vette át Gyenes András, aki így viszonylag rövid karriert futott be a vállalatnál. A távozás okairól a közlemény nem ad felvilágosítást, viszont idézi Christopher Mattheisen szavait. A cég első számú embere méltatta a leköszönő kolléga tevékenységét, kiemelve a nevéhez fűződő Magenta 1 kedvezménycsomag sikeres bevezetését, amely mára már több mint százezer ügyfelet tudhat maga mögött. 

A megüresedett pozíciót az a Rékasi Tibor veszi át, aki 2013 októbere óta a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és a T-Systems Magyarország vezérigazgatója is volt egy személyben. A lakossági feladatok átvállalása miatt a T-Systems közvetlen vezetését Kaszás Zoltán veszi át megbízott vezérigazgatói minőségben, Rékasi Tibor pedig a leányvállalat újonnan megalakított háromtagú igazgatóságának elnöki tisztségét tölti be a továbbiakban.

Kaszás Zoltán bő egy évvel ezelőtt lett a T-Systems Infokommunikációs megoldások divíziójának vezérigazgató-helyettese. Korábban a Magyar Posta, a Budapest Airport, a MOL Csoport, illetve az OTP Szerbia informatikai vezetője is volt.

Montenegro helyett Magyarország

Szintén a keddi nap híre, hogy a Magyar Telekom részvényeladási megállapodást írt alá a Hrvatski Telekommal. Az üzlet keretében a magyar vállalat többségi részesedése a montenegrói Crnogorski Telekomban a horvát távközlési céghez kerül. A montenegrói cég részvényeinek 76,53 százalékáért 123,5 millió eurót, azaz átszámítva több mint 38 milliárd forintot kap a Magyar Telekom.

A hivatalos tájékoztatás szerint a részesedés átruházása összhangban van a Magyar Telekom megújult céljával, amely a magyarországi működést helyezi előtérbe, és mindent megtesz azért, hogy megerősítse a társaság mobilpiaci pozícióját és szélesítse az ICT szolgáltatásait. A másik külföldi leányvállalat további sorsával kapcsolatban megtudtuk, hogy egyelőre nincs napirenden a Makedonski Telekom értékesítése.  

Az ügylettől egyben azt is várják a társaságnál, hogy segítse a nettó adósságráta csökkentését. Ha minden jól alakul, idén március végére elérhetőnek tűnik az osztalékpolitikában kitűzött 30-40 százalékos céltartomány. A vállalat nettó adósságrátája tavaly szeptember végén 41,6 százalék volt.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.