Miközben több nagy gyártó is előállt már saját hajlítható kijelzőjű mobiljával, a kínai Xiaomi egyelőre csak rövid videókban harangozza be, min dolgozik. A legújabb felvételből is az látszik, hogy talán az övék a legéletképesebb korai koncepció.

Az év eleje szinte minden szállítónál a hajlítható kijelzővel szerelt eszközök első generációjának büszke debütálásáról szólt. A nagyok közül a Samsung és a Huawei rukkolt elő legkorábban a saját megoldásával, ám mindkét modellnél kritikus tényező lehet a riasztóan magas árcédula. A Samsung Galaxy Fold ára 2000 dollártól, a Huawei Mate X-é pedig 2600-tól indul.

Egyelőre ígéretes

Ezért is követi fokozott érdeklődés a Xiaomi ilyen irányú terveit, mivel a másik meghatározó kínai gyártó jellemzően alacsony árkategóriás készülékeivel tudott eddig is sikereket elérni. A cég megoldásáról elsőként egy "kémvideó" látott napvilágot még az év elején. Azóta a Xiaomi megerősítette, hogy valóban dolgozik egy hajlított kijelzős mobilon, ami ráadásul a konkurenciához képest eltérő, kétoldali hajtogatással alakítható táblagépből okostelefonná.

Az már a januári felvételen is látszott, hogy a kijelző meglehetősen gyorsan, hibamentesen képes reagálni a képernyőméret megváltozására. Ezt az elsőként a kínai közösségi hálózaton, a Weibón frissen megosztott újabb videó is megerősíti.
 


 

Az újabb felvétel meglehetősen nyúlfarknyi, így különösebben sokat nem mutat meg a hajlítható eszköz képességeiből, ráadásul itt még alkalmazásokat sem indít el a kezelője. Pozitívum viszont, hogy ez a videó világos környezetben készült, és a kínai instant tésztalevesre helyezett mobil bizony ígéretesen kompaktnak tűnik.

Mennyi az annyi?

A fontosabb kérdések viszont egyelőre továbbra is homályban maradtak. Nem csak azt nem tudjuk, mikor kerülhet piacra a készülék, de azt sem, hogy milyen árkategóriában. Ahogy fentebb már említettük, ez utóbbi lehet a kulcs ahhoz, hogy értelmezhető méretű közönséghez jussanak el a sokak által a mobilok jövőjének gondolt hajlítható kijelzős modellek. Ha valaki, akkor a Xiaomi képes lehet rá, hogy bizonyos alkatrészek, funkciók (kamerák száma, minősége, 5G-képesség stb.) kispórolásával megfizethető kategóriában, mondjuk ezer dollár környékén tartsa tablet-mobil hibridjét.

Konzumer tech

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.