A Milo nevű automatizált személyi asszisztens fejlesztése néhány évvel ezelőtt indult el a Y Combinator akcelerátor programjának korai finanszírozásával. Az alkalmazás ötletgazdája, Avni Patel Thompson a Starbucks és a Reebok egykori márkastratégájaként egy olyan megoldás felépítésébe kezdett, ami egy virtuális titkárnőhöz hasonlóan segített volna kezelni a szülői feladatokkal kapcsolatos időbeosztást. Az elképzelés lényege, hogy a gyereknevelés ma már különösen megterhelő lehet a táblázatok és naptárak folyamatos követésével, a házi feladatok, aláírások, meghívók, orvosi vizitek és minden más program vagy kötelezettség folyamatos számontartásával.
A közvélekedéssel ellentétben a gyerekeiket maguk után vonszoló szülők nem mindig azért merülnek el a telefonjukban, mert jobban érdekli őket az Instagram, hanem azt kutatják, hogy mit felejtettek el, és ki milyen fórumon, csatornán vagy csoportban talált ki számukra újabb feladatokat. A Milo co-pilot tehát éppen annak érdekében vetné be a technológiát, hogy ne kelljen annyit lógniuk a képernyőkön, és felszabaduló idejükből több jusson a gyerekeikre is, akikkel ironikus módon az őket érintő programok folyamatos szervezése miatt sem tudnak eleget foglalkozni. Legalábbis ez volt az elképzelés, de a termék iterációi nem működtek jól, és a startup forrásai elapadtak.
A Business Insider riportjából kiderül, hogy Patel Thompson már az alkalmazottait sem tudta fizetni, amikor végül az OpenAI vezérigazgatójához és az Y Combinator korábbi vezetőjéhez, Sam Altmanhoz fordult. Közösen arra jutottak, hogy az OpenAI által fejlesztett GPT-4 lehet az a hiányzó elem, amitől Milo működhet, és Altman cége a modellekhez való hozzáférés mellett újabb tőkeinjekciót is biztosított az alkalmazás építéséhez. A felhasználók így már hangjegyzeteket vagy képeket is küldhetnek a Milo chatbotnak, ami akár egy befotózott űrlap alapján is megjósolja a kapcsolódó parancsokat, a naptárbejegyzéseket és a szöveges emlékeztetőket a határidős reggeleken.
Az MI végre megmutathatja, hogy mire jó
A Milo jelenleg béta fázisában van, de havi 40 dolláros díjért már sokan tesztelik, és új befektetők is megjelentek körülötte. A legkomolyabb próbatétel természetesen a közelgő iskolakezdés lesz, mielőtt megnyitnák a virtuális asszisztenst a nagyközönség előtt. Bár az továbbra is véleményes, hogy mennyire jó ötlet átpasszolni a felhasználók és családtagjaik legszemélyesebb adatait a black box MI-rendszerekhez, a Milo végre tényleg értelmes felhasználási esetnek tűnik: az OpenAI és más fejlesztők is egyfolytában az emberek idejének felszabadítását ígérik, de tevékenységük eddig jórészt kimerült az online elérhető szellemi tulajdon begyűjtésében és újrahasznosításában.
A mesterséges intelligencia sokak szerint a személyi asszisztensek területén jelent majd igazán nagy előrelépést, a "parent tech", vagyis a "szülői technológia" műfaja pedig a világjárvány alatt került a figyelem középpontjába. Az ide sorolt startupok a becslések alapján már 2021-ben is 1,4 milliárd dollárnyi befektetést szereztek csak az USA-ban, közülük azonban még a mesterséges intelligenciára épülő megoldások sem kínálnak a Milóval egyenértékű vagy azonos fókuszú szolgáltatásokat. A kommentárok kiemelik, hogy a gyerekekkel kapcsolatos szervezési feladatok nagyrészt a nők vállára hárulnak, így a hasonló alkalmazások ebben a tekintetben is változásokat hozhatnak.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak