Az Nvidia vezére mondta ezt Las Vegasban, ahol a chipgyártó legfontosabb újdonsága a végre piacra kerülő Xavier SoC lesz.

Nagyot változott a világ az utóbbi években: például az Nvidia egyik legfontosabb újdonsága, amit a CES-en szándékoznak bemutatni a nagyközönségnek, nem egy újabb, minden eddiginél erősebb videokártya, hanem egy autonóm járművekben fejlesztett SoC (System-on-a-Chip) új változata. (A chipgyártó egyébként először 2015-ös CES-en jelent meg önjáró autókhoz szánt fejlesztéseivel.) A Drive Xavier persze csak részben újdonság: voltaképpen már a tavalyi CES-en bemutatták, ahogy azt a Bitport is megírta, ám csak idéntől érhető el. Az elmúlt egy évben például gazdagabb körítés kapott a hardver. A SoC feladata az, hogy kompakt formában hatalmas számítási teljesítményt biztosítson az autonóm járműveknek.

A rendszer 9 milliárd tranzisztort tartalmaz. Van benne egy nyolcmagos CPU, egy Volta architektúrán alapuló, 256 magos GPU, valamint olyan összetevők, melyek a mély tanulást, a számítógépes látást és a 8K videofeldolgozást támogatják.

Már eddig is rengeteg pénzt öltek az önvezetésbe

Ez a terület nagyon fontos az Nvidiának, amit az is jelez, hogy a projekten kb. kétezer mérnök dolgozott, és összesen mintegy kétmilliárd dollárjába került a vállalatnak. Nem véletlen, hogy a vállalat közleményeiben nem fukarkodik a szuperlatívuszokkal, ha a Xavier szóba kerül: "a világ legösszetettebb és legfejlettebb SoC-ja", "30 ezermilliárd művelet másodpercenként", "mindössze 30 watt fogyasztás" stb.

Ami a szoftveres körítés illeti, elkészült az a szoftverfejlesztői készlet is a Xavier-hez, amellyel autóipari alkalmazásokat lehet fejleszteni. Az alap egy Dive AV nevű SDK (software development kit), amely magának a SoC-nak a programozását segíti. A Drive IX SDK-val olyan virtuális asszisztenseket lehet fejleszteni egyszerűen, melyek a gépjármű belső és külső eseményeire tudnak reagálni. Emellett elkészült egy ún. Drive AR SDK a kiterjesztettvalóság-alkalmazások készítéséhez.

Az idei év terve a Pegasus hardverkészlet, amely két Xavier SoC-ot ötvöz egy pár grafikus processzorral.

Körvonalazódik az Nvidia holdudvara

Az Nvidia tegnap jelentett be együttműködést az autonóm járművek piacának két fontos szereplőjével a kínai Baiduval és a német ZF Friedrichshafen AG-vel. Az elsőre kicsit semmitmondó közlemény lényege, hogy mindkét vállalat a Xavier-re építi saját önvezető platformját.

A német cég ProAI nevű rendszere a kamerák, LIDAR szenzorok, radarok jelét dolgozza fel, a Baidu pedig az Apollo Pilot rendszerét turbózná fel az Nvidia hardverével.

A két vállalat Kínában ráadásul együtt is működik, mert a kínai piacra szánt autnóm járművek fejlesztéséhez a chipgyártó Drive AV szoftverét használják majd. Az, hogy az Nvidia figyel Kínára, nem véletlen. A VetureBeat idézi az Nvidia vezérigazgatójának, Jensen Huangnak egy Las Vegasban elhangzott mondatát, miszerint minden önvezető autónak Kína-kompatibilisnek kell lennie.

Emellett az Nvidia ott van a Ubernél a közelmúltban nyélbe ütött Volvo SUV-os üzlet kapcsán (a Volvókban az Nvidia rendszere dolgozik), és a két vállalat további együttműködésekben is gondolkodik. Szerepet kapott a Volkswagen fejlesztéseiben is, a német autógyártó saját bevallása szerint a vezetéstámogató rendszeréhez használja az Nvidia hardverét és szoftvereit, és fontos partner lehet a Tesla egykori fejlesztési vezetője, Sterling Anderson által alapított Aurora is (Andersont a Tesla azzal vádolja, hogy amikor kilépett, több száz gigányi adatot vitt el Muskéktól), amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy autonóm járművekhez fejlesztenek szoftvereket és hardvereket.

Mobilitás

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.