A nagy forgalom mellett hatósági vizsgálatot is hozhat jó pár hazai kereskedőknek a novemberi akciózás. Máshol egy technikai hibából lett tízmillió dolláros veszteség.
Hirdetés
 

Úgy tűnik, egyre nehezebb trükközéssel profitot termelni a Black Friday álcája alatt. A fogyasztók tudatosabb viselkedése mellett a hazai hatóságok is fokozottan figyelnek a korábban számos problémát hozó vásárlási őrületre.

Akciós hazugságok

Ahogy arról korbban mi is beszámoltunk, az idei ünnepi szezon hungarikumja az egész hónapra elnyújtott Fekete Péntek volt. Egy akciós napnál jöbb a több - gondolhatták a kereskedők, ám közülük nem egynél fog kopogtatni az illetékes hatóság. A területért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában közölte, hogy már folyamatban vannak eljárások a hónapban végzett ellenőrzések alapján.

A webáruházakat többek között megtévesztő hirdetések és árképzéssel kapcsolatos problémák miatt vizsgálják, de sok panasz érkezett a fogyasztóvédelemhez azért is, mert a kiszállítás tényleges ideje nem egyezett a vállalt határidőkkel. A fogyasztóvédelmi próbavásárlások és ellenőrzések során idén többször felmerült a becsalogató hirdetések témája is. Ilyen lehet az, ha a vásárlásra buzdító banneren ingyenes szállítás díszeleg, ám a fizetésnél kiderül, hogy ez csak bizonyos rendelési össze felett igaz. Ez a jogszabályok szerint megtévesztő reklámnak minősül, így az ezzel reklámozó kereskedők hatósági eljárásra számíthatnak.

Az sincs rendben, amikor egy áruház hirdetésében azt hangsúlyozta, hogy csak egyetlen napon biztosítja a fekete pénteki kedvezményt, ám később újra meg újra, majdnem minden novemberi pénteken ugyanerre hivatkozva kínált akciós termékeket – az ilyen esetekben is hatósági intézkedés várható.

A tapasztalatok szerint ebben az évben is előfordult, hogy csak bizonyos termékcsoportokat akcióztak le vagy a cégek feltételhez kötötték a kedvezményt. A szakemberek találkoztak olyan esettel is, hogy egy web­áruház csupán a saját applikációban kínálta a meghirdetett, 70 százalékos kedvezményt, az online boltban viszont már nem biztosították azt. Illetve volt olyan üzlet is, amelyik teljesen átalakította az oldalát, hogy ezzel is megnehezítse a vásárlók dolgát, hogy tisztább képet alkossanak arról, mennyire is akciós egy-egy konkrét ajánlat. A trükkös árképzés ellen egyébként mindig érdemes árösszehasonlító oldalakat használni, ahol a legtöbb esetben a termék korábbi átlagárának alakulást is megtaláljuk.

Drága elütések

Azért nem minden kereskedő próbált kitolni a vásárlóival. Voltak, akik ilyen-olyan okokból, de saját maguk alatt vágták a fát. Egy hazai példa volt az az eMAG-on árult mosógép, amelyet - vélhetően egy elütés miatt - a normál ár nagyjából tizedéért lehetett a kosárba tenni. Nemzetközi kitekintésben említhető az a szépségiparban érdekelt svéd cég, amelynek boltjában 93 százalékos kedvezménnyel lehetett kapni pár óráig egy okos maszkot. Ennek kapcsán tízmillió dolláros veszteséget emleget a cég - nem éppen korrekten, hiszen maximum a gyártási költséget lehetne tiszta veszteségként számolni, ám a rendelések után kalkulált teljes áras elmaradt bevételt aligha.

A PR-trükknek is vélhető hiba következményeit egyébként a gyártó vállalja, és mindenki megkapja az okos maszkját, mint ahogy a mosógépeknek is örülhettek az időben kapcsolók.

Konzumer tech

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.