A GKI Digital becslése szerint november lesz a legerősebb hónapja a hazai online kereskedőknek. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy a magyar áruházak tulajdonosai gyakorlatilag akciós hónapot csináltak az Amerikában holnapra eső Black Friday-ből.

Nettó 75-80 milliárdos forgalmat bonyolíthatnak novemberben beföldi értékesítéssel a hazai e-kereskedelmi szereplők - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának legfrissebb jelentéséből. A vásárlások az elmút pár évhez képest jóval egyenletesebben oszlanak meg, mivel itthon az USA-ból importált Black Friday-ból mostanra Fekete November lett.

Mindenkinek jobb így

Az akciós nap nagyjából öt évvel ezelőtti meghonosodásakor a 24 órára korlátozott vásárlási roham térde kényszerítette a legnépszerűbb ésvagy legfelkészületlenebb áruházak informatikai hátterét, ami természetesen minden érdekelt fél számára csak kellemetlenséget és frusztrációt okozott. Úgy tűnik, idén már maximum az akciós nap neve maradt meg, hiszen a kereskedők már november elején elkezdték a vásárlásösztönző kampányaikat. Ebben közrejátszhatott az is, hogy 2019-ben a "hivatalos" Black Friday november 29-re esik, amit érthetően túl későinek tartott jó pár meghatározó magyarországi szereplő.

Ugyan a most publikált kutatási anyag szerint a hazai e-kereskedők nagyjából kétharmada a november legvégi dátumot tekinti az "igazi" Black Friday-nek, de ez nem tántorította el őket attól, hogy többször és akár a hét más napjain is megtartsák saját bejáratú Fekete Péntekjüket. Az ezzel a névvel meghirdetett akciókat az e-kereskedők közel háromnegyede már megtartotta valamelyik korábbi novemberi napon (vagy napokon). 62 százalékuk a választott péntekhez kapcsolódó teljes hétvégére is meghirdette az akciót, a webáruházak 4 százaléka, pedig legalább egy hétig elnyújtotta a kedvezményes ajánlatokat, akár folyamatosan más és más termékkínálatot akciózva – így gyakorlatilag november bármely napján vásárolva találkozhattunk Black Friday név alatt futó ajánlatokkal.

Ritka a nagy árleszállítás

A webáruházak 71 százaléka jellemzően 20 százaléknyi vagy az alatti kedvezménnyel készül(t), és viszonylag szűk azon termékek köre, ahol ennél magasabb árkedvezménnyel lehet számolni. Az e-kereskedők szerint az átlagos Fekete Péntek-kedvezmény pedig idén 17,5% körül alakul.

A Black Friday-promóciók átalakulása miatt a teljes online kereskedelemre vetítve, a kifejezetten ezen alkalomhoz kapcsolódó forgalmat már nem lehet egzakt módon mérni. Amíg a korábbi években a novemberi forgalom nagy része ténylegesen egy-két – Black Friday-nek hívott – kiemelt napon generálódott, addig idén egy jóval kiegyensúlyozottabb, a hónap egészére eloszló kereslet-kínálat jellemzi a Black Friday-jel promózott novembert.

A GKI Digital előrejelzése szerint 2019-ben is november lesz az e-kereskedelem legerősebb hónapja. Az összesített online forgalom nettó 75-80 milliárd forint körül várható, ami duplája az egy hónapra jutó átlagos online forgalomnak, 17-18 százalékkal meghaladva a 2018-as november eredményeit.

Félezer milliárd

A hazai online kiskereskedelem 2019 harmadik negyedévében 113 milliárd forint forgalmat ért el, ami 16 százalékos éves növekedést jelent. Az év első kilenc hónapjában már több mint 320 milliárd forint bevételt realizált az online szektor, ami – tekintettel az utolsó negyedév hagyományosan erős szerepére – idén is közel 17 százalékos bővülést vetít előre. A 2019-es teljes belföldi online forgalom megközelítheti a nettó 500 milliárd forintot.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.