Ilya Sutskever múlt hónapban távozott az OpenAI-tól, ahol egyike volt azoknak, akik tavaly megpróbálták eltávolítani a cég éléről Sam Altmant.

Nem kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön, mit is szeretne hirtelen támadt szabadidejével csinálni az OpenAI-t alig több mint egy hónapja elhagyó Ilya Sutskever (a képen középen, az OpenAI vezetői között). A ChatGPT miatt világhírűvé vált MI-fejlesztő cég társalapítója marad a kaptafánál, csak éppen olyan szuperintelligenciát szeretne létrehozni, amelyiket használva nem kell attól tartani, hogy ránk szabadítja a világvégét.

A Safe Superintelligence Inc. tegnap élesített honlapja egyelőre meglehetősen puritán kinézettel és limitált információval rendelkezik. Ezek alapján a startup a biztonságos szuperintelligencia (SSI) megépítését "korunk legfontosabb technikai problémájának" nevezi, ami "elérhető közelségben van".

Mindezt a jelek szerint úgy kívánják megvalósítani, hogy a biztonság és a teljesítmény kérdéseit közösen kezelik, miközben a fejlesztés során lerázzák magukról azokat a kellemetlenségeket, amelyeket más helyeken a menedzsment általában támaszt (például azzal, hogy pénzt akar látni).

Arról azonban sajnos nem írnak részletesen, hogy ezt az izolációt miként tudják megvalósítani. Bár a szöveg említést tesz befektetőkről, de velük kapcsolatban (ha léteznek egyáltalán) egyelőre semmiféle információ nem elérhető.

Ami biztos, hogy az SSI indításáról szóló közleményt Sutskever mellett Daniel Gross és Daniel Levy jegyzi. Utóbbi szintén az OpenAI egykori munkatársa, előbbi pedig alig 33 éves, de már túl van egy cégeladáson, és egy ideig vezette az Apple MI-vel kapcsolatos fejlesztéseit is.

A trió azonban önmagában kevés lesz, ezért a startup toborzásba kezd, hogy megtalálja a "világ legjobb mérnökeit", akik a tervek szerint Palo Alto mellett Tel Avivban dolgozhatnak majd a világ legbiztonságosabb és legszuperebb intelligenciáján.

Súrlódásokkal terhelt múlt

Korábbi sajtóértesülésekből tudható, hogy Sutskever régóta kritizálta Sam Altman vezérigazgatót azért, mert véleménye szerint az OpenAI-nál zajló munka túlságosan erőltetett ütemben zajlik. A termékek minél gyorsabb piacra dobása pedig olyan kockázatokkal jár, amelyeket nem lenne szabad bevállalni.

Valószínűleg ez a nézeteltérés vezetett oda, hogy Sutskever először támogatta az igazgatótanács tavaly novemberi kísérletét arra, hogy Altmant és Greg Brockman elnököt elmozdítsák pozíciójukból. Aztán a társalapító gyorsan visszakozott, és már a rákövetkező hétfőn ott volt az aláírása a munkatársak 95 százalékának támogatását élvező és az igazgatótanácsnak címzett ultimátumon.

Mostanra ugyanakkor világossá vált, hogy a végül Altman teljes győzelmével és az igazgatótanács feloszlatásával zárult konfliktus végleges törést okozott az alapítók egymáshoz való viszonyában.

Cloud & big data

Az oktatásban készül nagy dobásra a Tesla és az OpenAI egykori MI-guruja

Andrej Karpathy új startupja, az Eureka Labs mesterséges intelligenciára épülő asszisztenseket fejleszt a tanárok munkájának támogatására.
 
Nincs automatikus és egyszerű út a felhőnirvánába, pedig a buktatók többségét viszonylag egyszerűen el lehetne kerülni.

a melléklet támogatója a 4iG Nyrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.