Mire a szélesebb közönség is megismerhette a szellemkonyha vagy virtuális konyha koncepcióját, a műfaj máris továbblép, és minden elképzelhető dolgot elkezd rászervezni az ételekre.

A világjárvány magával hozta az úgynevezett virtuális konyhák felfutását is (angolul virtual kitchen, ghost kitchen, esetleg cloud kitchen), amelyek lényege, hogy a hagyományos éttermektől eltérően nincs "kirakatuk", vagyis nem fogadnak vendégeket, nincs kiszolgáló személyzetük, és kizárólag rendelésre dolgoznak akár közvetlenül a fogyasztók, akár virtuális éttermek vagy ételrendelő szolgáltatások számára. A modell sikere a változó vásárlói elvárások mellett az alacsonyabb működési költségekre épül, illetve arra a rugalmasságra, amelyet ez a könnyen alakítható, technológiaorientált megközelítés biztosít. Bár értelemszerűen jóval alacsonyabb bázisról van szó, az új ágazat növekedésének üteme az elmúlt években többszöröse volt a tradicionális vendéglátásnak.

Miután a pandémia során nyilvánvalóvá vált, hogy a virtuális konyhák költséghatékony megoldást jelentenek az élelmiszer-kiszállítási iránti igény növekedésére, a műfaj fejlődése állítólag mostanában lép egy újabb szakaszába. A Business Insider riportja szerint egyre több induló vállalkozás felforgatja fel azt az eddigi rendszert, amely nem szól sokkal többről a konyhaterületet és a franchise márkák bérlésénél: megjelentek például a digitális natív "séf influencerek", mások pedig ismert étteremláncokkal állnak össze, hogy étlapjukat külső éttermekben is elhelyezhessék.

Tényleg elmosódnak a határok

Mindezzel párhuzamosan lehetőség nyílik az éttermi koncepciók inkubációjára és tesztelésére, mielőtt hagyományos intézményekké alakítanák azokat őket, sőt a befektetők már fintech szolgáltatásokban vagy továbbképzésekben is gondolkodnak a virtuális márkák és a virtuális konyhák üzemeltetőinek részére. Az Egyesült Államokban nemrég már második alkalommal került sor az éves Ghost Kitchen Conference rendezvényre, a BI pedig az ott elhangzott előrejelzést idézi, amely szerint nem csak aktuálisan beszélhetünk sok milliárd dolláros piacról, de a szellemkonyha az évtized végére billió dolláros globális ágazattá fejlődhet.

A lap öt olyan gyorsan növekvő startupot is bemutat, amelyik népszerűnek bizonyult a befektetők körében. Ezek közül az egyik már szó szerint a fogyasztók küszöbéhez viszi az éttermet azáltal, hogy a meghatározott környékeken járőröző, konyhával és szakácsokkal felszerelt furgonokban főzi meg az ételeket, amit természetesen a megfelelő mobil applikációból lehet megrendelni. A trendre viszont az is jellemző, hogy például a TikTok is felugrott a vonatra: a közösségi platform fél évvel ezelőtt jelentette be a TikTok Kitchens szolgáltatást, amelynek célja az alkalmazásában felbukkanó legnépszerűbb receptek elkészítése és kiszállítása.

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.