Azt egyelőre nem látja, hogy ki nyerheti majd a versenyt mesterséges intelligencia fejlesztésében, de abban biztos, hogy az első valamirevaló alkalmazás teljesen átalakítja majd a felhasználók viselkedését.

A Microsoft társalapítója szerint a mesterséges intelligencia területét az a vállalat fogja uralni, amelyik megalkot egy megfelelően működő "személyes digitális ügynököt", hogy onnantól kezdve a felhasználók arra támaszkodva hajtsanak végre bizonyos feladatokat. Bill Gates úgy látja, hogy egy ilyen technológia radikálisan megváltoztathatja majd a felhasználók viselkedését, a piacot pedig azért forgatja fel fenekestül, mert onnantól senki sem fogja megnyitni a keresőket vagy a termelékenységi (productivity) oldalakat, és olyanok sem nagyon maradnak, akik az Amazon webes felületein vásárolgatnak.

Gates egy hétfői San Franciscó-i rendezvényen fejette ki, hogy 50-50 százalék esélyt ad rá, ki lesz majd a verseny győztese: egy most is működő technológiai óriás, vagy egy startup vállalkozás. Az viszont biztos, hogy a szóban forgó MI-asszisztens képes lesz majd értelmezni az egyes felhasználók szokásait és szükségleteit, és segít nekik "elolvasni mindazokat a dolgokat, amelyeket nincs idejük elolvasni". A CNBC beszámolója szerint a Microsoft korábbi vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy csalódott lenne, ha végül nem a Microsoft lenne a befutó, de ismer olyan startupokat is, amelyeket lenyűgözőnek tart.

Alapjaiban változik meg a netezés

Példaként a tavaly óta működő, Inflection AI nevű céget hozta fel, amelyet a DeepMind egykori vezetője alapított. Bár az még mindenki szeritnt eltart egy darabg, amíg kifejlesztik a szóban forgó, nagy teljesítményű digitális ügynököt, már sokan pedzegetik, hogy ez lenne az igazán nagy dobás a ChatGPT-hez hasonló generatív MI-technológiák után, amelyekt most boldog-boldogtalan igyekszik beépíteni a termékeibe. Nemrég egyébként az Inflection AI vezetője is arra figyelmeztette volt munkaadóját, hogy a most ismert internet teljesen megváltozik, és a hagyományos keresés egy évtizeden belül megszűnik.

A riportban felbukkannak még a mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyéb témák is, amelyekre Gates a fellépése során kitért. Ilyen volt az MI gyógyszerkutatásban való felhasználása, vagy az MI és az automatizálás munkaerőpiaci hatásai, amiről korábban már mi is idéztük az üzletember véleményét. Gates egyébként rendszeresen áradozik a generatív MI-ről, miközben a web3-at vagy a metaverzumot soha nem tartotta valami érdekes elképzelésnek. Legutóbb a mesterséges tanárok megjelenéséről fejtette ki a véleményét, és arról, hogy ez miért lesz jó dolog a szélesebb tömegek számára.

Konzumer tech

Már a befektetők is tartanak az adatközpontok pusztító mellékhatásaitól

A nagy informatikai vállalatokba befektető csoportok egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a cégekre, hogy azok átláthatóbb módon nyilatkozzanak fejlesztéseik környezeti hatásáról, illetve arról, mit tesznek a klímacélok teljesítéséért.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.