A cég szerint a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően tudjanak koncentrálni a mesterséges intelligenciával és a metaverzummal kapcsolatos fejlesztésekre.

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért mennie kell. Nagyjából így foglalható össze a Meta súgóközpontos információként álcázott közleménye, miszerint teljesen bezárják Workplace elnevezésű szolgáltatásukat.

A vállalati kommunikációs és kollaborációs platformként funkcionáló Workplace nem egyik napról a másikra fog eltűnni. A Meta meglehetősen sok időt ad a kivezetésre, hiszen csak bő két év múlva, 2026. június 1-jén húzzák le végleg a rolót. Ugyanakkor 2025 szeptemberétől a szolgáltatás már csak "takaréklángon" fog üzemelni, ami miatt a felhasználóknak egy sor funkcióról kell majd lemondaniuk. Ettől kezdve nem lehet új bejegyzéseket írni, és a korábbiakat is csak olvasni engedi a rendszer. 

A nem azonnal elmenekülő ügyfelek idén szeptembertől már csak félárat fizetnek majd a Workplace használatáért egészen annak teljes bezárásáig. A Meta közleménye szerint a költözést igyekeznek a lehető leggördülékenyebbé tenni. Hivatalos "menekülő útvonalként" a Zoom által tavaly felvásárolt Workvivo platform van megjelölve, amelyet hamarosan teljesen felkészítenek a Workplace-ügyfelek zökkenőmentes migrálására.

Egy évtizednyi próbálkozás

A Workplace-t az akkor még Facebooknak hívott cég gondos építkezés után indította el 2016-ban. A nagy ötlet az volt, hogy a Facebookon megszokott működést 90 százalékban átültetik az irodai munkára, és a dolgozók így sokkal nagyobb lelkesedéssel kommunikálnak majd a kollégákkal.

Az évekig folyamatosan fejlesztett szolgáltatással ugyanakkor sosem sikerült igazi áttörést elérni. A Slack, illetve később a Microsoft Teams sikeresen szívta el a potenciális ügyfelek többségét. A Workplace három évvel az indulása után is mindössze 2 millió fizetős felhasználót tudott felmutatni, a pandémia után pedig végleg elveszett a fókusz. Az utóbbi években már sokkal inkább a leépítés, mint az építkezés volt jellemző az üzleti egységre.

A vállalat hivatalos magyarázata szerint a Workplace-nek azért kell bezárnia, hogy a cég "a mesterséges intelligencia és a metaverzumos technológiák kiépítésére összpontosíthasson", mivel ezek azok a területek, amelyek alapvetően meghatározzzák majd a munka világát.

(Illusztráció forrása: Meta)

Közösség & HR

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.