Az adatbázisóriás papírjai tegnap mintegy 13 százalékot zuhantak néhány, a vártnál kicsit rosszabb szám bemondását követően.

Leginkább a mesterséges intelligenciához köthető túlzott intenzitású beruházások miatt aggódók hangját erősítheti fel az Oracle csütörtökön bemutatott tőzsdei salto mortaléja. A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-jal idén potom 300 milliárd dolláros együttműködésről megállapodó informatikai óriás papírjai ugyanis mintegy 13 százalékot zuhantak szinte egyik pillanatról a másikra.

Az igen heves reakciót az váltotta ki, hogy a cég az előzetes várakozásoktól elmaradó célszámokat mondott be a közeljövő üzleti kilátásaival kapcsolatban. A Reuters beszámolója alapján a Wall Street keveselte az Oracle felhős bevételekre vonatkozó prognózisát, miközben a folyó negyedév forgalma is elmaradhat a pénzügyi guruk által elérhetőnek vélt szinttől.

Mindez elég volt ahhoz, hogy ne csak az Oracle árfolyama álljon a földbe, de egy sor más technológiai cég papírjai is látványosan gyengült. A csipgyártókra ez különösen igaz volt: az Nvidia, az AMD, a Micron, a Broadcom és az Arm is jelentős, 3-4 százalékos eséssel követte le az Oracle produkcióját.

Atombiztos buli?

A fentiek ismét csak felvetik azt az egyre gyakrabban előkerülő kérdést, hogy vajon a gigantikus infrastrukturális fejlesztések tényleg elhozzák-e azt az aranykort, amit a mesterséges intelligencia lelkes hívei remélnek. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyzni, hogy az USA kevesebbet áldozott az atombomba kifejlesztésére vagy az Apollo-projektre, mint amennyit az üzleti szféra tervez elszórni néhány éven belül adatközpontok építésére.

Az egymást hatalmas befektetésekkel körkörösen megtámogató, komoly hiteleket felvevő iparági óriások a gyülekező viharfelhők ellenére sem hajlandók levenni a lábukat a gázról, mivel a potenciális kockázatoknál is veszélyesebbnek gondolják azt a lehetőséget, hogy az alultervezett, óvatos költések miatt maradnak le a mennyországba robogó MI-vonatról. 

Ugyannakor az egyre drágább és egyre nehezebben indokolható MI-fejlesztéseket már a technológiai vezetők közül is többen kritizálják, amennyiben sok helyen "spekulációs alapon" építenek adatközpontokat, hiszen az aktuális kereslet egyáltalán nem indokolja a száz- vagy akár ötszázmilliárd dolláros beruházási terveket. Az MI-lufi ráadásul nem feltétlenül pukkad majd ki, hanem inkább ránk olvad: a Nobel-díjas Paul Krugman például úgy látja, hogy ebben az esetben egy óriási "tech-bro mentőcsomag" lehet a dolog vége, amit most sem azok fizetnek majd, akik a lufit felfújták.

A Hugging Face MI-platform vezetője szintén megkongatta kicsit a harangokat. Clement Delangue szerint ugyanakkor nem egy általános mesterségesintelligencia-lufit fújnak éppen, hanem speciálisan az LLM-ek, azaz a nagy nyelvi modellek buborékjáról van szó, ami valóban kipukkadni készül. Bár ennek alakulását is "billió dolláros kérdésnek" nevezte, szerinte ez nem veszélyezteti az MI-technológiák jövőjét. Delangue úgy látja, hogy a ChatGPT-t, a Geminit és más MI-chatbotoka is hajtó LLM-ek a valós jelentőségükhöz képest sokkal nagyobb figyelmet kapnak, ami azonban nem biztos, hogy tartós lesz.

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.