Az egyre drágább és egyre kevésbé indokolható MI-fejlesztéseket a technológiai vezetők közül is többen kritizálják, az Alibaba elnöke például aggasztónak nevezte, hogy sokan spekulációs alapon építenek adatközpontokat.
Hirdetés
 

A dotkomlufihoz hasonló mesterségesintelligencia-buborék kipukkadása évek óta téma a szakértők között, a vállalatok pedig a belátható jövőben sem lassítanak az egyre energiaigényesebb MI-modelleket kiszolgáló adatközpontok kiépítésében. Azt természetesen senki sem garantálhatja, hogy kifizetődnek-e majd a tíz- és százmilliárd dolláros befektetések, mint ahogy arról is csak véleménye lehet bárkinek, hogy összeomláshoz vezet-e a legújabb kori ipari forradalomként hivatkozott MI-őrület. Ezzel együtt feltűnő, hogy az utóbbi időben már a technológiai vezetők között is vannak, akik aggódnak a hatalmas kiadások megtérülése miatt.

A kereslet ugyanis nem igazán követi a gyorsan növekvő kínálatot, a technológia pedig a folyamatos ígérgetés ellenére sem működik olyan megbízhatóan, hogy alapjául szolgálhasson az elképzelt növekedésnek. Legutóbb pedig már a kínai technológiai óriás, az Alibaba elnöke, Joe Tsai is arra figyelmeztetett, hogy a mesterségesintelligencia-adatközpontok építésében egy potenciális buborék kezd kialakulni. Bár az Alibaba is elkötelezte magát, hogy a következő három évben több mint 52 milliárd dollár értékű fejlesztést hajt végre ezen a területen, Tsai szerint a projektek nagy része úgy zajlik, hogy figyelmen kívül hagyja magukat az ügyfeleket.

Nem világos, hogy kinek építkeznek

Az Alibaba elnöke kedden egy hongkongi rendezvényen fogalmazta meg a fenntartásait, melynek nyomán még saját vállalatának részvényei is néhány százalékkal gyengültek. Tsai ugyanis a Bloomberg tudósítása szerint aggasztónak nevezte, hogy az emberek "spekulációs alapon építenek adatközpontokat", azt pedig megdöbbentőnek tartja, hogy az Egyesült Államokban milyen számok röpködnek az MI-befektetésről: szükségtelennek nevezte a száz- vagy akár ötszázmilliárd dolláros terveket, mivel azokat a jelenlegi kereslet egyáltalán nem indokolja, csakis a jövőre vetített (és nem feltétlenül megalapozott), felfokozott várakozások.

A Business Insider a nyilatkozat kapcsán arra is felhívja a figyelmet, hogy ezeket a fenntartásokat lassan-lassan az amerikai befektetők is kezdik osztani: míg a korábbi években kedvező jelnek tartották az ottani big tech vállalatok költekezését, az utóbbi időben egyre több kritikával illetik az elképesztő méretű beruházásokat. A kiábránduláshoz hozzájárult azoknak a kínai mesterségesintelligencia-modelleknek a megjelenése, amelyek a jelek szerint sokkal olcsóbban képesek hasonló teljesítményre, a csökkenő lelkesedés pedig még az MI-őrület legnagyobb nyertesei, köztük az Nvidia csipgyártó árfolyamát is egyre lejjebb nyomja.

Piaci hírek

Ha a NASA ennyi rakétát állított volna a földbe, elkaszálták volna az űrprogramot

A SpaceX 2008 óta több mint 19 milliárd dollárt kapott a szövetségi kormánytól, és még többet kaszlálhat Trump elnök Aranykupola rakétavédelmi programján.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.