A nemrégiben felvásárolt VMware portfóliójának átalakítása kapcsán sok helyen felszaladtak a szemöldökök. Az amerikai vállalat most kicsit visszavett szigorú terveiből, amihez köze lehet egy készülődő EU-s vizsgálatnak.

Azt már tavaly decemberben is borítékolni lehetett, hogy a Broadcom tulajdonába került VMware-portfólió gyökeres átalakítása sok helyen kiveri majd a biztosítékot. Hiába igyekezett a Broadcom bizonygatni, hogy a jelentős termékritkítással járó, az örökös licenc lehetőségét teljesen felszámoló új rendszerben mindenki megtalálja majd a számítását (és még akár kevesebbe is kerül), sokan hangos zúgolódásba kezdtek.

Az európai cloudos szolgáltatókat tömörítő CISPE márciusban már jelezte a régió versenyfelügyeletét ellátó Európai Bizottságnál, hogy véleménye szerint jogszabályellenes módosításokat hajt végre éppen az amerikai óriáscég, amely miatt például a kisebb VMware-ügyfelek helyzete teljesen bizonytalanná vált. Négy végfelhasználókat tömörítő európai érdekvédelmi szervezet pedig áprilisban fordult közös levélben Brüsszelhez annak érdekében, hogy alaposan nézzenek rá a Broadcom intézkedéseire.

A fentiek közvetlen folyományának is tekinthető a Reuters hétfői tudósítása, miszerint az EB kérdőívet küldött az amerikai vállalatnak, és ahogy az az ilyen eljárásoknál lenni szokott, az erre adott válaszok tükrében döntenek arról, hogy indítson-e az EU hivatalos versenyfelügyeleti vizsgálatot az ügyben.

Kiváló időzítés

Merő véletlenségből épp a Reuters beszámolójával egy napon közölte a Broadcom vezérigazgatója, hogy több ponton is módosítanak korábbi álláspontjukon. Hock Tan tegnapi bejegyzése egyrészt igyekszik világossá tenni, hogy a cég szerint az új felállás sokkal átláthatóbb, könnyebben kezelhetőbb rendszert jelent, ami egyúttal jelentős árcsökkentéssel párosul.

(Azt egyébként senki nem vitatta, hogy a VMware-portfólió indokolatlanul túlburjánzó volt, a potenciális költségek kapcsán azonban több kétség is megfogalmazódott, például a Bitport hasábjain megjelent szakértői elemzésben.)

A vezérigazgató ugyanakkor azzal folytatja, hogy az ügyfelek visszajelzéseire támaszkodva kicsit csiszolják a rendszert. Ennek egyik eleme, hogy az átállás gyorsaságával küszködő partnerek több időt kapnak, ami a jelenleg meglévő konstrukciójuk támogatási időszakának meghosszabbítását jelenti.

A másik lényeges változás az, hogy bizonyos kritikus biztonsági javításokat továbra is eljuttatnak azon VMware-ügyfelek számára, akik nem akarnak áttérni a Broadcom előfizetős csomagjára, és inkább maradnak a korábban vásárolt örökös licencük mellett. Ez a kiterjesztett védelem első körben a vSphere támogatott verzióihoz jár majd, de a bejegyzés szerint idővel a kör további VMware-termékekkel bővül.

(Illusztráció: Broadcom)

Piaci hírek

MI-kódolás: többe kerülhet a leves, mint a hús

A Gartner szerint a tokenhasználat emelkedése és a fizetési konstrukciók átalakítása oda vezethet 2028-ra, hogy algoritmusok drágább lesz kódoltatni, mint szoftverfejlesztőket alkalmazni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.