Az almás vállalat tegnap a világon harmadikként mondhatta el magáról, hogy értékét 4 billió dollárra taksálják.
Hirdetés
 

Trióvá bővült annak a szuperelit klubnak a tagsága, amelybe a legalább 4000 milliárd dollárnyi piaci kapitalizációval büszkélkedő tőzsdei cégek nyerhetnek bebocsátást. Az újonc Apple ezt az irdatlan magasra tett lécet részvényárfolyamának tegnap kora délelőtti emelkedésével tudta átvinni.

A világelsőség azonban messze van, hiszen az év elején kicsit gyengélkedő Nvidia nyár óta szárnyal, és hacsak nem pukkan egy óriásit az MI-lufi a közeljövőben, az amerikai csipgyártó lehet az első cég a világon, amely 5 milliárd dollár fölé hízik. A második helyért viszont egészen szoros a küzdelem. A 4000-es klubba idén nyáron jegyet váltó Microsoft papírjai hullámzóan teljesítettek az utóbbi időben, de per pillanat a redmondi birodalmat is 4000 milliárd felett jegyzik.

Kitűnő a technikájuk

Az említett cégnevekből jól látszik, mennyire technológiaközpontúvá vált a világ az elmúlt évtizedekben. A korábban kiemelkedő piaci kapitalizációval bíró bankok és olajtársaságok régóta nincsenek a kanyarban sem, a mesterséges intelligencia felfutása pedig csak még jobban kitágította a szakadékot a big tech és minden egyéb iparág között.

Az Apple azonban kicsit más úton ért el eddig a kiemelkedő mérföldkőig. Míg az Nvidia és a Microsoft papírjait a mesterséges intelligenciával kapcsolatos felfokozott várakozások hevítik, az Apple esetében inkább az utóbbi időszak biztató termékeladásai és a szolgáltatásokból származó forgalom folyamatos emelkedése volt a döntő tényező. (Az Apple egyébként komoly lemaradásba került az MI-forradalom élharcosaihoz képest, a szenvedés pedig már ott tart, hogy a rivális Google-től kell segítséget kérni.)

Elemzők a piaci kapitalizáció mostani felfutását elsősorban az új iPhone-ok sikeres szeptemberi bemutatkozásához, és az azóta megmutatkozó élénk kereslethez kötik, hiszen a vállalat bevételi tortájának még mindig több mint a felét adják az okostelefonok. A befektetők ennél pontosabb iránymutatást kaphatnak majd holnap, amikor az Apple közzéteszi 2025-ös pénzügyi évének utolsó negyedéves jelentését.

Piaci hírek

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.