
A sok területen riválisnak számító Google húzhatja ki a csávából az Apple-t azzal, hogy a Siri digitális asszisztensbe tervezett intelligens keresőfunkcióhoz a Gemini modellje biztosítja a megfelelő színvonalú hátteret – derül ki az Apple-ügyekben nagy tótumfaktumnak számító Mark Gurman Bloombergen megjelent anyagából.
Lekésték a hájpvonatot
Manapság az Apple legnagyobb problémája az, hogy egyre komolyabb hátrányba kerül azért, mert nem tudott időben felpattani a mesterséges intelligencia fűtötte hájpvonatra. És amikor ezt jó sokat késve tavaly megtette, akkor is leginkább csak egy nem túl színvonalas szójátékra futotta: az Apple Intelligence bejelentésekor emlegetett, lényegi MI-funkciók többségére ugyanis még most is várnak a felhasználók. (Igaz, ebben régiós szinten szerepet játszanak olyan külső tényezők is, mint például a szigorú európai szabályozás.)
Az almás cég a rossz ütemérzék mellett a fejlesztési irányt sem feltétlenül találta el helyesen, ami idén tavaszra oda vezetett, hogy 2026-ra halasztották a mára technológiai szempontból reménytelenül lemaradt Siri új változatának megjelenését. A kellemetlen helyzeten a vállalatvezetés személycserékkel igyekezett javítani, miközben cégen belül nevetség tárgyává vált a téma.
Kényszerű szövetségek
A kényszer nagy úr, így az Apple-nél a házon belüli kompetenciát (vagy annak hiányát) külső segítség bevonásával is megpróbálják támogatni. Ennek keretében a hamarosan érkező iOS 26 operációs rendszerben már az Apple Intelligence-be integrálva szolgálhatja ki a felhasználókat az OpenAI legújabb, GPT-5 modellje.
A tegnap megjelent bloomberges beszámoló azonban azt mutatja, hogy a Siri esetében a Google lehet az Apple partnere. Gurman forrásai szerint az egyébként rengeteg területen egymás konkurensének számító techóriás a héten formálisan is megállapodott arról, hogy tesztelik a Gemini AI legújabb verzióját a digitális asszisztens MI-összefoglalóinak elkészítésénél. A felhasználó személyes adataira is támaszkodó összetett munkafolyamatokhoz a hátteret az Apple szerverei biztosítanák.
A Bloomberg cikke szerint az Apple-nél az Anthropic Claude modelljét is számba vették lehetséges partnerként, ám a Google esélyeit nagyban növeli, hogy az Anthropic által állítólag kért évi 1,5 milliárd dolláros összeget igencsak sokallják Cupertinóban.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?