
Az Apple a hétfői WWDC fejlesztői konferencián mutatta be generatív mesterséges intelligenciájának régóta várt, teljes ökoszisztémáját átfogó bevezetését, amelyre a vállalat az Apple Intelligence (röviden AI) néven hivatkozik, és amit integrál az iOS, a macOS vagy az új visionOS rendszerekbe is. Ennek fejlesztése során a biztonság is prioritást kap a személyre szabott élmények mellett, Tim Cook vezérigazgató pedig külön kihangsúlyozta azt a személyes kontextust, ami szerinte túlmutat a mesterséges intelligencián, és a következő nagy lépést jelenti majd az Apple számára.
Cook meghatározása alapján az MI-szolgáltatásoknak intuitívnak és könnyen használhatónak kell lenniük, ezért mélyen be kell épülniük a termékek használati élményébe. A legfontosabbnak a felhasználók személyes összefüggéseinek megértését nevezte azok rutinján, kapcsolatain vagy kommunikációján keresztül, vagyis az Apple Intelligence (röviden AI) nagyban építene a naptárba, a térképszolgáltatásba és más alkalmazásokba bevitt személyes adatokra. A feldolgozás nagy része azonban a vállalat szerint helyben történik majd, az Apple legújabb kiadású saját processzorain.
Ebben jól jönnek az együttműködések
A feladatok egy részét természetesen így is a felhőben kell elvégezni az ugyancsak Apple-csipeken működő Private Cloud Compute szolgáltatásban, ami a társaság szerint hozzájárul a személyes adatok védelméhez. Az Apple Intelligence tartalmazza a Siri eddigi legnagyobb frissítését is, ami a belső alkalmazásokkal kezdődik, de az Apple hozzáférést nyit a harmadik feleknek, javítva a Siri közvetlen hatékonyságát és a több szálon futó munkavégzéshez szükséges kompatibilitást. Ennek keretei között bejelentették az OpenAI-val való együttműködést is a GPT 4.0 alapú funkciókat illetően.
Az Apple terveiben másik nagy nyelvi modellek (LLM-ek) integrációja is szerepel, és részleteket ugyan nem árult el ezzel kapcsolatban, de a beszámolók a Google Geminit helyezték a lista elejére. Érdekesség, hogy az OpenAI ellen keresztes hadjáratot viselő Elon Musk már el is kezdett fenyegetőzni az X (Twitter) oldalán, hogy minden vállalatától kitiltja az iPhone készülékeket, ha az Apple "integrálja az OpenAI-t az operációs rendszer szintjén”. Erről elvileg nem lesz szó, legalábbis nem az első körben, de a jelek szerint Musk így is biztonsági kockázatnak tekinti az Apple lépéseit.
a kép forrása: apple.com
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?