A vállalat legfrissebb negyedéves pénzügyi jelentése a cloud üzletág minden várakozást meghaladó eredményeivel és elképesztő értékű beruházásokkal örvendeztette meg a befektetőket.
Hirdetés
 

A Microsoft és a Meta is a várakozásokat meghaladó eredményeket közölt szerdán, ami mindkét vállalat árfolyamában egyből 10 százalék körüli erősödést hozott a tőzsdezárás utáni kereskedésben. Ezzel az Nvidia után a Microsoft is eléri a 4 billió dolláros piaci kapitalizációt, ami egyértelműen jelzi, hogy melyik piaci szereplők profitáltak a legtöbbet az MI-őrületből. Bár a hosszú ideig a világ legértékesebb cégének számító Apple is a 3 billió dolláros tartományban mozog, részvényei az év eleje óta 17 százalékos mínuszban vannak, köszönhetően annak, hogy mennyire beragadt a rajtnál a mesterségesintelligencia-termékek versenyében.

A Microsoft vezetői is a számítási felhőt és a mesterséges intelligenciát jelölték meg a növekedés motorjaként a második naptári (negyedik pénzügyi) negyedévre, mint az üzleti átalakulás hajtóerejét minden más iparágban és szektorban. A társaság egyébként most első ízben jelölte meg külön az Azure platformból származó bevételeit, amelyek állítólag 39 százalékos éves növekedéssel idén már meghaladták a 75 milliárd dollárt is a munkaterhelések felfutásával. A Microsoft pénzügyi igazgatója emellett azt is közölte, hogy összességében már 30 milliárd dollárnyi tőkekiadással számolnak a következő negyedévre. Ez ugyancsak több lenne, mint amennyivel az elemzők számoltak, és a következő pénzügyi évre a 100 milliárd dolláros nagyságrendben határozza meg a befektetések értékét.

Egyelőre mindenki tartja a tétet

A nagy technológiai vállalatok az MI-szolgáltatások területén folytatott versenyben egyre feljebb húzzák a beruházásokra szánt kiadásaikat: a Google például a múlt héten kiadott eredménybeszámolójában 75-ről 85 milliárd dollárra módosította a 2025-ös tőkekiadásokra vonatkozó előrejelzését, ugyancsak a felhőalapú termékek és szolgáltatások iránti erős keresletre hivatkozva, és a Meta is 66-72 milliárd dollár közötti minimális keretről beszélt az MI-infrastruktúra és a kapcsolódó szakembergárda fejlesztését illetően. Kérdés persze, hogy az eddigi eredmények milyen összefüggésben vannak a mesterséges intelligencia felfutásával.

A Microsoft árbevétele ezúttal 18 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, ami 5 százalékponttal magasabb volt az előző negyedévinél. Ez a beszámolók szerint nem kis részben a devizaárfolyam-mozgásoknak is köszönhető volt, az Azure sikereiben pedig nagy szerepe van annak, hogy az ügyfelek saját adatközpontjaikból a felhőbe helyezik át számítástechnikájukat, de ez nem feltétlenül függ össze közvetlenül az MI-re épülő cloud szolgáltatások gyorsuló értékesítésével. A befektetések megtérülése így csak a következő években válhat világossá, különös tekintettel arra, hogy a működési költségek is egyre magasabbak lesznek.

Mivel az Azure-ról részletes tájékoztatást most sem adott a Microsoft, az ágazat bevételeit továbbra sem lesz egyszerű összehasonlítani legfőbb versenytársai, az Amazon Web Services (AWS) vagy a Google Cloud eredményeivel. Annyi biztos, hogy a piacvezető AWS 107 milliárd dolláros bevételt ért el 2024-ben, az Amazon pedig csak most teszi majd közzé az idei második negyedévre vonatkozó számokat. A Google azonban már korábban közölte, hogy az év elő felében a Google Cloud üzletág 49 milliárdos bevételt termelt, harmadával növelve tavalyi forgalmát és megduplázva legalább 250 millió dolláros üzleteinek számát.

Piaci hírek

A memória már több mint harmadát teszi ki a PC-k gyártási költségének

Az adat a HP legutóbbi negyedéves jelentése kapcsán került elő, de a menedzsment jelezte, hogy ez az arány még nőhet is az év további részében.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.