A gépi tanuló modell sajátosságai miatt előfordul, hogy ezek visszaköszönnek a kimenetekben, vagy szándékosan is kinyerhetők a megfelelően feltett kérdésekkel.

Az Amazon egyik belső csatornáján feltett kérdések nyomán a társaság egyik jogásza arra figyelmeztette az alkalmazottakat, hogy ne adjanak át a ChatGPT-re épülő alkalmazásokban bizalmas céges információt, beleértve azokat az amazonos kódokat is, amelyeken dolgoznak. A Business Insider által megszerzett képernyőképek alapján a vezető vállalati jogtanácsos azt javasolta a dolgozóknak, hogy kövessék a vállalat összeférhetetlenségi és titoktartási irányelveit, mert már előfordultak olyan esetek, amikor a ChatGPT válaszai gyanús egyezéseket mutattak az Amazon belső adataival.

Ez a magyarázat szerint azért lényeges, mert a bemeneti adatok a ChatGPT további iterációinak betanításában is hasznosulnak, a vállalat pedig érthetően el akarja kerülni, ha a kimenetek tartalmaznák ezeket a bizalmas információkat, vagy bármilyen okból szoros egyezést mutatnának azokkal. A lap beszámolója alapján az eszmecsere az egyik olyan új etikai problémát tükrözi, amelyik látványossá vált a ChatGPT hirtelen felfutásával, és számos iparágat forgathat fel egyre nyilvánvalóbban a művészetek, a média, a tudományos munka vagy az egészségügy területén.

A chatbot használati eseteit és azok következményeit tekintve tehát felmerül az a kérdés is, hogy miként osztja meg valaki a bizalmas vállalati adatokat a ChatGPT-vel, és azzal mihez kezd az OpenAI, az mesterséges intelligenciára épülő eszköz fejlesztője. Az Amazon esetében külön érdekes, hogy egyik fő versenytársa, a Microsoft jelentős összegeket fektetett be az OpenAI-ba, de a ChatGPT és más megoldások kapcsán sem teljesen átlátható az adatok felhasználása. A modellek széles körű elterjedésével pedig felmerül, hogy lehetséges-e a kinyerni belőlük bizalmas céges információt a megfelelően feltett kérdésekkel.

Ahhoz túl jó, hogy simán csak letiltsák

A cikkből kiderül, hogy az Amazon már belső intézkedéseket vezetett be a ChatGPT-re vonatkozóan: például a munkahelyi eszközökön való felhasználáskor egy figyelmeztető üzenet jelenik meg, amelyik arról tájékoztat, hogy a dolgozó egy harmadik féltől származó szolgáltatást készül felkeresni, amelyet az Amazon Security nem hagyott jóvá. A Busines Insidernek nyilatkozó alkalmazottak elmondták, hogy a korlátozás könnyen megkerülhető, vagyis egyelőre tényleg csak figyelmeztetésről van szó, dedikált szabályzatot pedig még nem láttak a ChatGPT belső használatára vonatkozóan.

A lap által megszerzett Slack-üzenetek szerint azonban az Amazonnál is vannak, akik programozási segédeszközként használják a gépi tanuló programot a kódsorok ellenőrzésére és javítására, mások pedig az interjúztatás során veszik igénybe. Az biztos, hogy a lehetőségeket mindenki izgalmasnak tartja, és mint kiderült, maga az Amazon is fejleszt hasonló technológiát az Alexa és a CodeWhisperer keretei között. Most mindeneesetre belső munkacsoportot hoztak létre a fejlett chat-MI hatásainak vizsgálatára, amely már megállapította, hogy a ChatGPT jó munkát végez az AWS-támogatásról szóló kérdések megválaszolásában, képzési anyagok készítésében vagy az ügyfelek vállalati céljainak megfogalmazásában.

Ahogy a Business Insidernek nyilatkozó szakemberek is megerősítették, a ChatGPT fokozott munkahelyi használata komoly kérdéseket vet fel az eszközzel megosztott adatokról– különösen, hogy az OpenAI szolgáltatási feltételei megkövetelik a felhasználóktól, hogy beleegyezzenek a ChatGPT által generált összes bemenet és kimenet felhasználásába. Bár a szerződés elvileg arra is kitár, hogy azokból eltávolítanak minden személyazonosításra alkalmas információt, egyelőre lehetetlen átlátni, hogy ez mi jelent a gyakorlatban. A vállalatok szellemi tulajdona ráadásul nem is minősül ilyen információnak. Az alkalmazottak viszont a jelek szerint az Amazonnál is imádják a ChatGPT-t, és a riport alapján sokan fejezték ki a hajlandóságukat, hogy csatlakozzanak a hasonló szolgáltatásokat fejlesztő belső csapatokhoz.

Cloud & big data

Ahol sosem adódnak váratlan helyzetek, ott egész jól elmuzsikál az MI

Újabb kutatás állapította meg, hogy egyelőre még az élvonalbeli mesterségesintelligencia-modellek is elég messze vannak attól, hogy képesek legyenek elfogadható módon ellátni az összetett munkahelyi feladatokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.