Washington időlegesen felfüggesztheti a ZTE ellen az iráni embargó megsértése miatt hozott exporttilalmat.

A hónap elején az amerikai kereskedelmi minisztérium lényegében megtiltotta a távol-keleti elektronikai cégnek, hogy amerikai cégektől bármiféle részegységet, alkatrészt vásároljon. Mint korábban megírtuk, a döntést az váltotta ki, hogy a ZTE fedőcégek segítségével évek óta több millió dollár értékű beszállítói szerződéseket kötött amerikai nagyvállalatokkal, amelyek termékeit végül Irán legnagyobb mobilszolgáltatójának, illetve az azt irányító konzorcium egyik tagjának juttatta el.

Intenzív tárgyalások Washingtonban

A közelmúltban hozott korlátozás nyomán az érintett USA-beli cégek már csak akkor szállíthatnak a ZTE-nek, ha arra exportengedélyt kérnek, amit azonban lényegében alapból megtagadnak tőlük.

A Reuters értesülése szerint viszont a sencseni székhelyű kínai nagyvállalat a múlt héten "intenzív és építőjellegű tárgyalásokat folytatott" a washingtoni illetékesekkel. Ennek eredményeként a kereskedelmi minisztériumban most látnak esélyt arra, hogy a korlátozásokat ideiglenesen felfüggesszék.

"A felfüggesztés azonban ténylegesen átmeneti jellegű és csak abban az esetben alkalmazható, ha a ZTE tartja magát az amerikai kormánynak tett ígéreteihez" – nyilatkozta egy ottani illetékes. Az, hogy a ZTE Washington nyomására valójában milyen kötelezettségeket vállalt magára nézve, a héten válik publikussá a Szövetségi Közlönyben. A távol-keleti társaság végső soron az egyike azon külföldi nagyvállalatoknak, amellyel szemben az amerikai kereskedelmi minisztérium szinte teljes körű exporttilalmat vezetett be.   

Az exporttilalom azonnali hatásai

A ZTE illetékese hétfőn ígéretet tett arra, hogy mindenben igazodik a tevékenységét befogadó országok szabványaihoz, és folytatja a tárgyalásokat a probléma mielőbbi megoldása érdekében. Ez majdhogynem létkérdés a számára, hiszen az alig néhány hete élő korlátozás már több ponton is igen érzékenyen érintette az üzletmenetét.

Az elmúlt két hétben felfüggesztették részvényeinek forgalmazását a hongkongi tőzsdén. A múlt héten bejelentették, hogy a washingtoni lépés miatt késik a cég éves eredményeinek publikálása Elhalasztották az igazgatótanács soron következő ülését is. A Goldman Sachs is egyelőre felfüggesztette a ZTE-vel kapcsolatos elemzéseit, mondván nem jut elég üzleti információhoz.

A cég közvetlenül is sokat veszíthet azon, ha nem sikerül mielőbb rendeznie a helyzetét Amerikában. Az IDC kimutatása szerint a ZTE 7 százalékos piaci részesedésével eddig az USA okostelefon piacának a negyedik legnagyobb szereplője volt az Apple, a Samsung és a LG után. A négy meghatározó ottani távközlési szolgáltató közül háromnak – az AT&T, a T-Mobile US és a Sprint – rendszeresen szállít(ott).

Sokba vannak az amerikai lobbisták

A lényegében már 2012. óta tartó amerikai vizsgálatok nyomán jelentősen megnőttek a ZTE washingtoni lobbistákra fordított költései is. Az azóta eltelt négy év alatt mintegy 5,1 millió dollárt fordított erre a célra, míg a 2011-es lobbikerete csupán 212 ezer dollár volt – derül ki az amerikai kongresszus nyilvánosan hozzáférhető adataiból.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.