Mindezt pedig a légierő szerint nem egy szimulátorban, hanem a fizikai valóságban repülve tehetik majd meg, ami optimális felkészülést biztosít nekik a legújabb kori kihívásokra.
Hirdetés
 

Nagyjából egy év múlva az amerikai vadászpilóták olyan sisakokban repülnek majd, amelyek a kiterjesztett valóság (augmented reality, AR) alkalmazásával helyezik el látóterükben az ellenséges gépek digitális másolatait. Ez mások mellett azt is lehetővé teszi a számukra, hogy ténylegesen a levegőben gyakorolják a manőverezést olyan országok magasan fejlett repülőinek MI-vezérelt utánzatai ellen, mint amilyen Kína vagy Oroszország – számolt be róla múlt heti riportjában a The Washington Post.

Az új megoldás is része az amerikai hadsereg milliárdos beruházásainak a virtuális valóság, a mesterséges intelligencia és a különféle algoritmusok alkalmazásába, amelyek általános célja a háborúk megvívásának modernizálása. A hi-tech szimulációs technológiát a légierőnek 70 millió dolláros szerződés kereteiben szállító Red 6 alapító vezérigazgatója jobb, gyorsabb és olcsóbb megoldásnak nevezte a 2017 óta fejlesztett elképzelést: az MI irányította virtuális repülőgépeket a valós környezetbe vetítik, valós idejű és élethű élményt teremtve.

Az új ellenfelekhez nem jó a régi felkészülés

A dolog előnye, hogy nincs hozzá szükség drága vadászgépekre, ráadásul a pilóták számára is biztonságosabb. A Red 6 vezetője maga is a brit Királyi Légierő veterán pilóta, aki két évvel ezelőtt az AR headset egyik korai verziójával részt vett az első ilyen virtuális légi összecsapásban egy valódi és egy mesterséges intelligencia által vezérelt vadászgép között. Hónapokkal korábban egyébként egy másik szállító által létrehozott virtuális ellenfél már képes volt rá, hogy a szimulátorokban végzett tesztek során elpusztítsa a légierő emberi pilótáját.

A beszámoló alapján a szimulátorok mégsem képesek visszaadni a valódi ellenfelekkel szembeni manőverezés érzését, bár jóval olcsóbbak, mint a fizikai valóságban megvalósított kiképzés. Ez utóbbi költsége repült óránként 15 és 100 ezer dollár közé esik, ráadásul ott a balesetek is igaziak, amelyek száma éppenséggel növekedett az elmúlt időszakban. A gyakorlatok során alkalmazott valódi ellenfelek viszont érthetően nem annyira szofisztikáltak, mint egy ötödik generációs orosz vagy kínai vadászrepülő, miközben a kiképzés prioritása már nem a közel-keleti konfliktusokra való felkészülés, vagyis az új technológia ebben a tekintetben a relevancia megőrzésének záloga lehet.

Részletek a The Washington Post cikkében »

Cloud & big data

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.