Egy kicsivel ismét nehezebb lesz valakit akaratán kívül digitális eszközökkel megfigyelni, mivel a Google bejelentette, hogy globálisan elkezdte élesíteni a májusi I/O fejlesztői konferenciáján beharangozott védelmi megoldását. Az automatikus figyelmeztetést küldő és manuális keresést is biztosító funkció a cég tájékoztatása szerint a minimum 6.0-s verzión futó összes androidos telefonon elérhetővé válik még ebben a hónapban.
Ahogy a fentebbi bemutató videóban is látható, a felhasználó automatikus értesítést kap arról, amennyiben egy ismeretlen, tulajdonosától "leválasztott" Bluetooth-nyomkövető a felhasználóval együtt mozog. A funkció képes a nyomkövető lokalizálására és arra is, hogy hangjelzés kiadására utasítsa a nem kívánt eszközt, amiről egyébként nem kap értesítést a kütyü gazdája.
A Beálltásokban lévő biztonsági menüpontok között megjelenik egy új lehetőség is, amivel azonnali manuális keresést indíthat a felhasználó, hogy meggyőződjön arról, nincs a környezetében kémkedésre alkalmas nyomkövető eszköz. (Azt csak zárójelben tesszük hozzá, hogy ezek az ellenőrző funkciók kvázi értelmetlenné teszik azt, hogy a tulajdonosok mondjuk a drága kerékpárjukat próbálják lopás ellen védeni egy általuk elrejtett kütyüvel, mivel azt a tolvaj is könnyen megtalálhatja egy biztonsági keresést lefuttatva.)
Jött az AirTag, vele pedig a gondok
Bár a bluetooth-os nyomkövető kütyűk terepén messze nem az Apple volt az úttörő, saját megoldása, az AirTag 2021-es debütálása teljesen átalakította ezt a területet. Ennek egyik nem kívánt következménye az lett, hogy elszaporodtak a kisebb, vagy éppen nagyon súlyos következményekkel járó zaklatási, követési ügyek.
A relatíve olcsó, néhány centis AirTag-ek kellően aprók hozzá, hogy táskába vagy autóba rejtve a gyanútlan áldozatok szó szerint minden lépését kövessék. Bár a nyomkövető funkció hasznos lehet, ha valaki az elveszett kulccsomóját keresi, és a rosszhiszemű felhasználás ellen az Apple több biztonsági mechanizmust is alkalmaz, az idegen eszközök közelségére figyelmeztető jelzéseket nem feltétlenül észleli mindenki, ahhoz pedig amúgy sem kell sok idő, hogy kiderüljön, hol lakik vagy éppen hol tartózkodik. Nem véletlen, hogy a vállalat ellen több, potenciálisan komoly károkkal fenyegető per is folyamatban van.
A Google egyébként igyekszik univerzális megoldást találni a problémára azzal, hogy az Apple-lel együttműködve egyfajta iparági szabványt hoznak létre, amely biztosíthatná, hogy az ilyen biztonsági megoldások minden lehetséges nyomkövetőt képesek kiszúrni.
A keresőóriás aktivitása a témában egyébként nem feltétlenül és kizárólag a felhasználók fokozottabb védelméről szól, mivel az idén januári pletykák szerint a vállalat ha kicsit megkésve is, de belép a piacra egy saját nyomkövető kütyüvel.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?