Egy fejlesztő mindezt a keresőóriás bluetooth-os eszközök párosítására használt kódjából következtette ki.

Ha kicsit megkésve is, de úgy tűnik, a Google is csatlakozik a felhasználó fontos tárgyainak centiméterre pontos követésének lehetőségéről. Az Apple ezt immár majd' két éve biztosítja az AirTag kütyűnek köszönhetően, de ebben az esetben Cupertino is csak követő üzemmódban dolgozott, hiszen az eszköze sok hasonlóságot mutat a sokkal korábban debütált Tile nyomkövetővel.

Friss hírek szerint a Google akár már idén májusban bemutathatja saját megoldását a témában, amely a pletykák alapján Grogu kódnéven fut házon belül. Így hívják a The Mandalorian tévésorozat cuki bébi yodáját. Varázslatos erőhasználóvá ugyan ettől sem válnak majd a vásárlók, de a ruhásszekrényben felejtett kocsikulcsot például biztosan könnyebb lesz felkutatni vele.

A termék potenciális érkezését a fejlesztőként dolgozó Kuba Wojciechowski szellőztette meg. A szakember olyan hivatkozásokat fedezett fel a közeli Bluetooth-eszközök gyors párosítására használt Fast Pair algoritmusban, amelyek arra utalnak, hogy a Google saját helymeghatározó címkék támogatásán dolgozik.

 

 

 

A nyomkövetőt Wojciechowski szerint a Nest termékekért felelős csapat fejleszti, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy ez alatt a márkanév alatt fog megjelenni az eszköz. Vélhetően az újdonság rögtön több színben érkezik, és az Apple AirTaghez hasonlatosan beépített hangszoróval rendelkezik, hogy hangos segítséget tudjon nyújtani gazdájának az elkeveredett holmi megtalálásánál.

A szivárogtató azt is állítja, hogy "Grogu" a Bluetooth LE és az ultra-wideband (UWB) technológiát is támogatni fogja. Utóbbira képesek a Google zászlóshajójának számító Pixel 6 Pro és Pixel 7 Pro mobilok is, ami tovább finomíthat a nyomkövetés pontosságán.

Wojciechowski úgy véli, a termék a májusi Google I/O fejlesztői konferencián jelenhet meg először nyilvánosan, a tényleges termékbevezetésre pedig valószínűleg ősszel kerül sor. Ugyanakkor, amikor az új Pixel telefonok is érkeznek.

Konzumer tech

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.