Megkezdték a big techek a visszatérést az irodába. Úgy tűnik, ebben sincs egyetlen üdvözítő módszer.

Szinte minden nagy cég kitűzte a dátumot, amikortól élete visszaáll a rendes kerékvágásba. De ez a "rendes kerékvágás" szinte minden cég esetében mást jelent. Az amerikai Computerworld idézi a Forrester egyik kutatását, amely szerint vállalatok 51 százaléka hibrid stratégiát tervez, míg 15 százalékuk a távmunkát preferálja. 34 százalékuk pedig továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy az alkalmazottak igenis üljenek csak szépen az irodában.

A lapnak Adam Preset, a Gartner elemzője azt mondta, hogy a kisebb vállalatok szerinte alapvetően mintakövetők lesznek: azt fogják csinálni, amit a nagy techcégek. Egyesek azonnal lekövetik majd az Apple-t, a Google-t, a Microsoftot stb., de az óvatosabbak megvárják, hogy milyen sikerrel valósultak meg ezek a back-to-office projektek.

Az alkalmazottakat egyébként sokféle motiváció mozgatja, hogy az irodai vagy az otthoni, esetleg a hibrid munkavégzési modellt részesítik-e előnyben. Amerikai kutatások szerint például a nők és a színes bőrűek inkább otthonról dolgoznának. De fontos szempont az is, hogy sokan félnek: ha otthon dolgoznak, akkor légüres térbe kerülnek, kiszorulnak a vállalati történésekből, és ez visszaveti a cégnél a karrierjüket. A munkáltatókat, illetve a munkahelyi vezetőket pedig alapvetően az motiválja, hogy mennyire bíznak a munkatársaikban.

Szervezetfejlesztő szakemberek szerint alaposan végig kell gondolni a visszatérés módját, különösen a hibrid modell alkalmazása esetén. Abban pedig szinte teljes a konszenzus, hogy a pandémia alatt bevezetett rapid megoldások nem biztos, hogy optimálisak lesznek a jövőben is.

Ezt tervezik a nagyok

Az látható egyébként, hogy a nagy szervezetek is más-más utat követnek.

Az Alphabet április 4-én nyit, és elég rugalmasan kezeli a jelenlétet. Akik még úgy érzik, jobb lenne otthonról dolgozniuk, kérhetnek hosszabbítást. Az oltatlanok egyelőre nem is mehetnek vissza. Távlatilag azonban Sundar Pichai azt szeretné, ha az alkalmazottak többsége legalább heti három napot bent dolgozna. Ez azonban csapatonként és feladatkörönként változhat. Emellett évente egyszer maximum négy hétig tartósan is lehet távmunkázni.

Az Apple egy héttel később várja vissza alkalmazottait. A menedzsment már tavaly bejelentette, hogy a visszatérés után legalább heti három napot mindenkinek bent kell töltenie. Bár a dolgozók egy része tiltakozott, egyelőre a vállalat vezetése hajthatatlan. A nyitás fokozatos lesz, kezdetben hetente egy napot kell bent tölteni, és csak május végétől lesz kötelező a három benti nap. Az Apple szintén biztosítja évente egyszer a négyhetes tartós távmunka lehetőségét.

A Microsoft, amelynek fontos bevételi forrást jelentenek a táv- és csoportmunka-támogató eszközei, két lépcsőben rendelte vissza az alkalmazottait. A beoltottak február 28-ától irodáznak, március 28-tól pedig mindenki ott fog ülni az asztalánál Redmondban. De a vállalat alapvetően hibrid modellben gondolkodik: az alkalmazottaknak a közvetlen vezetőjükkel kell megállapodniuk az irodában töltött időről.

A leglazább a Twitter: az alkalmazottak dönthetnek. A vállalat március 15-től kinyitja az irodáit, de a Jack Dorsey-t tavaly váltó Parag Agrawal vezérigazgató is állja elődje ígéretét. Dorsey korábban azt mondta: mindenki dolgozzon ott és úgy, ahol és ahogy a legtermékenyebb és legkreatívabb. Parag Agrawal annak ellenére vállalata be ezt, hogy nyilvánosan is elismerte: ez sokkal macerásabb lesz, mint amikor mindenki otthonról dolgozott. Például milyen lesz távolról részt venni egy meetingen, amin egyébként mindenki jelen van? – példálózott a Twitter-vezér.

Elemzők szerint egyébként a Twitter laza hozzáállása nagy sikert arathat a munkavállalók között, főleg a fiatalabb szakemberek körében. Ez pedig nem elhanyagolható tényező a szűkös kínálatú munkaerőpiacon.

Közösség & HR

A szankciók ellenére képes csipgyártását fejleszteni a Huawei

Sajtóértesülések szerint a kevésbé fejlett technológiát igénylő kamerás megfigyelő rendszerek piacára újult erővel tért vissza a kínai óriás csipgyártó részlege.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.