Az elmúlt évek leggyengébb növekedését produkált a hazai e-kereskedelem. A hangulat a szektor szereplőinél ennek megfelelően nyomott.

Borúlátóvá tette a webáruházak üzemeltetőit a lassuló növekedés és a romló kilátások – derül ki a GKID és az Árukereső.hu rendszeresen elvégzett kutatássorozatának legfrissebb jelentéséből. Ugyan az idei első félévre kimutatott bruttó 570 milliárdos forgalom 14,5 százalékos éves növekedést jelent, ez így is 2016 óta a leggyengébb dinamikának minősül a szegmensben. További probléma, hogy a tendencia még kedvezőtlenebb képet rajzol az év egészére.

Miközben a koronavírus egyértelmű nyertessé tette az online boltokat, a járvány lecsengésével és a gazdasági, geopolitikai problémák felerősödésével már ez az eddig évek óta "nyerésben lévő" szektor sem tud megbirkózni. Mindez különösen megmutatkozik az idei első két negyedév számaiban. A március végéig tartó időszakban ugyanis még 23,7 százalékos volt a forgalom bővülése, ám ez a második negyedévre alig 7 százalékra lassult. Ez utóbbi adat a hazai online szektor valaha volt leggyengébb növekedést mutató második negyedéve.

 

(Forrás: Online Kiskereskedelmi Index 2022/II.)

 

A forgalom mellett a tranzakciószám növekedésének is csökkent a dinamikája. Az első félévben a webáruházakban összesen 36,5 millió belföldi rendelést adtak le a magyar vásárlók, amely mindössze 11,9 százalékkal haladja meg 2021 azonos időszakának szintjét.

A fentiek tükrében a GKID szakértői legfeljebb 8-10 százalékos forgalomnövekedést várnak az év egészére a hazai online kiskereskedelemben, a tranzakciók esetében pedig a stagnálás sem zárható ki a rekordokat hozó 2021-es évhez képest.

Rohamosan romló hangulat

A jelentés szerint 2022 márciusától egyre erőteljesebben érvényesül a vásárlásokban a romló gazdasági kilátások hatása. Az ukrá háború kirobbanása, az energiaárak emelkedése, a gyenge forint és az infláció felpörgése a kilátások fokozatos átalakulásához vezetett. Az év hátralévő szakasza kapcsán a tovább romló infláció, valamint a rezsiárak jelentős növekedése miatt nem sok jóra számítanak a kereskedők. Ráadásul az energiaárak emelkedése miatt saját kiadásaik is jelentősen nőnek majd az őszi / téli hónapokban, miközben a vásárlóerő várhatóan tovább csökken majd.

Mindezt valamennyire ellensúlyozhatja, hogy az árérzékenyebbé váló fogyasztók az internetes kínálat böngészésével igyekeznek majd a lehető legjobb ajánlatokat megtalálni. Az üzemanyagárak emelkedése pedig szintén inkább "otthon tarthatja" a vásárlókat.

 

(Forrás: Online Kiskereskedelmi Index 2022/II.)

 

A kutatásban megkeresett webáruházak 53 százaléka a gondok ellenére növekvő árbevételről számolt be az év első 6 hónapjában. Ötödük esetében viszont már megmutatkozott a stagnálás, miközben minden negyedik e-kereskedő esetében nominális csökkenés volt megfigyelhető.

A kutatás részeként a GKID és az Árukereső.hu azt is felmérte, melyek a legnehezebben megélt gazdasági hatások. A kereskedők mind a jelenlegi működésre vonatkozó, mind az év hátralevő részében megjelenő tényezők tekintetében az inflációt, a beszerzési árak növekedését, valamint az árfolyam romlását emelték ki. Míg az első félév vonatkozásában az infláció szerepelt az 1-től 5-ig tartó skála első helyén 4,4-es értékkel, addig a második félévre nézve már a folyamatosan emelkedő beszerzési árak jelentik a legnagyobb fenyegetést a működésre (4,55). A fenti faktorokon túl az üzemanyagárak, valamint a gáz- és áramszámlák végösszegének növekedése, valamint az infláció miatti vásárlóerőcsökkenés korlátozhatja leginkább az online kiskereskedők növekedési potenciálját az év második félévében.

Konzumer tech

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.