Beépített szenzorral rendelkezik az a pirula, ami új utakat nyithat a gyógyszeripar és a dolgok internete egybekelésével.
Hirdetés
 

Jóváhagyta a világ első digitális gyógyszerének forgalomba hozatalát az amerikai szabályozó testület. Ennek révén nyomon követhetővé vált a medicina útja a gyomorban, illetve meghatározhatóvá, hogy mikor vette be a pirulát a páciens. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (US Food and Drug Administration) ezzel zöld utat adott az antipszichotikus Abilify számára. A döntés az érintett betegek jobb kezelésének ígéretét hozta magával.

Érzékelő, tapasz, okostelefon

Már több mint 10 éve létezik a Proteus Digital Health által kifejlesztett technológia, melyet a japán Otsuka gyógyszergyártó vállalat alkalmaz termékében. Az Abilify egyébként egy gyakran felírt orvosság az USA-ban, 15 évvel ezelőtti piacra lépése óta több mint 7 millióan szedték már rövidebb-hosszabb ideig. Komoly mentális betegségek kezelésére használják; a fejlesztésnek köszönhetően pedig immár a betegek is nyomon követhetik okostelefonon keresztül a hatását.

A módszer leginkább krónikus betegségek kezelésében nyújthat segítséget, olyan állapotú páciensek gyógyszerezésénél, ahol ismétlődően – jellemzően naponta – kell pirulákat bevenni. Andrew Thompson, a Proteus vezérigazgatója elárulta, hogy már fel is vették a kapcsolatot más, nagyobb gyógyszerkutató cégekkel, felkínálva technológiájukat az optimálisabb kezelések kialakításához.

De mi is történik pontosan a tabletta bevételét követően? Az érzékelőt tartalmazó pirula lenyelése után jelet küld a testre rögzített tapasznak, ami vezetékmentes kapcsolatban van az érintett okostelefonjával. Ez nem csak azt jelzi ki, hogy az illető bevette a szükséges adagot, hanem értesítheti is ennek tényéről környezetét – kezelőorvosát és/vagy családtagjait. Emellett nyomon követi a páciens mozgását, mint egészségi állapotának egyik fokmérőjét, és azt is lehetővé teszi, hogy kedélyállapotáról és alvásminőségéről beszámolhasson az appon keresztül.

Következő fázis: az igények felmérése

Az előírások be nem tartása, az adagolás megváltoztatása problémát okoz mindennemű krónikus betegség kezelése során. Különösen igaz ez a komoly mentális betegségek esetében, ahol a szükséges gyógyszermennyiség bevitelének elmaradása akár végzetes következményekkel is járhat a betegre vagy annak környezetére nézve. Éppen ezért lenne fontos a visszajelzés, ami Kabir Nath szerint digitális gyógyszerükkel most megvalósulhat.

Az Otsuka észak-amerikai részlegének vezetője szerint egyelőre korlátozott mértékben kerülhet kereskedelmi forgalomba a fejlesztés, hogy a gyógyszerkutató cég visszajelzést kaphasson az iránta való érdeklődésről, illetve annak olyan betegségek kezelésére gyakorolt hatásáról, mint például a skizofrénia. Egyelőre nem tudni, mennyivel drágítja meg az eljárás alkalmazása a hagyományos medicinákhoz képest a pirulákat; Nath csak annyit közölt, hogy még elbírálás alatt áll a készítmény ára.

Az adatbiztonság kapcsán Thompson megjegyezte, hogy a digitális szenzor kifejlesztése a magánszféra legmesszemenőbbig való tiszteletben tartásával történt. Az információ a páciens testében marad, onnan sosem távozik, csak a viselt tapaszig jutnak el az adatok, közölte a Proteus vezetője. A telefon felé való adattovábbítás előtt az elküldendő információt titkosítják.

Bioetikával foglalkozó szakértők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a digitális gyógyszer kényszerítő erővel való lehetséges alkalmazása kapcsán. A kórházakban kezeltek saját akaratuk ellenére szedhetik be, ha azt előírják számukra, mint elbocsátásuk próbaidejének kötelező elemét.

Cloud & big data

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.