A közel egy éve már X néven futó közösségi hálózat nehezen szabadul a régi márkanévtől. Egy frissen hozott intézkedés ugyan ezen sokat nem változtat, de legalább aranybányát nyithat a csalóknak.

Az már korábban is tudható volt, hogy a Twittert 2022 őszén nagy hercehurcát követően végül megvásárló Elon Musk egy X-nek hívott szuperappot akar formálni a közösségi hálózatra építve. Ennek ellenére a tavaly nyáron kurtán-furcsán bejelentett, majd végrehajtott átbrandelés körül számtalan zűr adódott, ami leginkább színtiszta kapkodásnak volt betudható.

Ehhez képest egy szűk évvel később is bőven ott vannak a Twitter nyomai a platform megannyi területén. Például számtalan hivatalos dokumentumban, céges oldalon még a régi névvel hivatkozik magára a hálózat, de a leglátványosabb eleme a múltidézésnek az, hogy az x.com cím még mindig a twitter.com-ra irányítja a netezőket.

Bármennyire is nehézkesnek és lassúnak tűnik a Twitter név nyugdíjazása, az X-nél azért folyamatosan próbálkoznak. Ezek közül a legújabb ötlet viszont úgy tűnik látszatintézkedésnek, hogy közben komoly biztonsági kockázatokat hordoz magában.

Kozmetikázás

Ahogy a Mashable beszámolójában is olvasható, a hét elején rengeteg felhasználó jelezte, hogy az X iOS-es mobil alkalmazásában minden twitteres linket átváltoztatnak X-re. Legalábbis megjelenítéskor, mert a hivatkozásra kattintva az URL az eredeti marad.

Tehát az ötlet az, hogy ha egy bejegyzésben szerepel a twitter.com, akkor abból automatikusan x.com-ot csinál a rendszer, amint élesedik a poszt. Az internet bölcs népe azonban gyorsan rájött arra, hogy ez miért nem annyira szerencsés megoldás. Mivel a konverzió minden olyan címet érint, ami twitter.com-ra végződik, így a csalások melegágya lehet az X által bevezetett átnevezősdi.

 

 

Ahogy fentebb látható, a netflitwitter.com az X iOS-es appjában netflix.com-ként jelenik meg, ami több mint aggályos, hiszen a népszerű streamingszolgáltató linkjét látva sokan gond nélkül rákkattintanának, miközben a valódi címen egy preparált, adathalászatra vagy egyéb visszaélésekre kitalált oldal várja őket. És ha már erre maga az X nem gondolt, egy mások iránt felelősséget érző személy máris lefoglalta a kérdéses domaint, ahol jelenleg a potenciális visszaélésre figyelmeztető üzenet fut. De hasonló figyelmeztetés olvasható akkor is, ha a setwitter.com domainre navigálunk.

A közösségi hálózat javára annyit azért mindenképpen el lehet mondani, hogy amint értesültek a problémáról, elkezdtek a javításon dolgozni. A netflitwitter.com például már nem netflix.com-ként jelenik meg az alkalmazásban.

(Kép: X/@elonmusk)

Közösség & HR

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.