Különösebb magyarázat nélkül, meglepetésszerűnek nevezhető átalakításokat jelentett be (PDF) a vállalat vezetésében kedden a Toshiba. Kommentárok szerint azonban nem nehéz összefüggést találni a mostani cserék és a tavaly bejelentett, majd pár hete módosított cégfeldarabolási tervekkel szembeni befektetői ellenállás között.
Egy biztos, március elsejétől már nem Satoshi Tsunakawa látja el a vezérigazgatói teendőket. Helyét az eddig alelnöki pozícióban lévő Taro Shimada veszi át azonnali hatállyal, egyelőre ideiglenes státuszban. Utóbbi első nyilatkozatában kiállt a már említett reorganizációs tervek mellett, ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy mindez változhat az elkövetkező hetekben. Erre utalhat az is, hogy eddigi, közvetlen vezetői feladatairól lemondott Mamoru Hatazawa is. Utóbbi az igazgatótanácsban komoly támogatója volt a Toshiba feldarabolásának.
Nagy múlt, bizonytalan jövő
A másfél évszázados múltra visszatekintő japán vállalat az utóbbi években jelentősen meggyengült a különböző könyvelési és manipulálási botrányok, illetve üzleti kudarcok következtében. Ebből próbált a cég kilábalni a most leköszönő vezérigazgató vezetésével azzal, hogy tavaly a Toshiba három önálló szervezetbe történő átalakításával.
A módostásoktól ugyanakkor nem alélt el a "lázadó" részvényesek, akik leginkább egyben szeretnék értékesíteni a vállalatot egy magántőke-társaságnak. Ennek szerintük már csak azért is több értelme lenne, mert a Toshibánál elkerülhetetlen reorganizációt sokkal gördülékenyebben lehetne levezetni, amennyiben a céget kivezetnék a tőzsdéről.
Március végén eldőlhet
A szemben álló nézetek ütköztetésére és a kérdés eldöntésére március 24-én kerülhet sor. Ekkora tűzték ki ugyanis a vállalat rendkívüli közgyűlését. Ezen a tulajdonosok többek között döntenek arról, elfogadják-e a menedzsment által szorgalmazott kettébontási terveket, illetve több, a vállalat működését szabályozó új intézkedésről is. Utóbbiakkal a már korábban említett zűrös ügyek újbóli felbukkanásának esélyét igyekeznének minimalizálni.
A vezetőváltásra adott első befektetői reakció egyébként pozitív volt. A Toshiba részvényei a nap folyamán 2 százalékot erősödtek.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?