Thaiföldi tüntetők, aktivisták, sőt egy népszerű színésznő telefonját is feltörték az izraeli NSO Pegasus szoftverével. Bár eddig is több tucatnyi célpontot azonosítottak, a szakértők szerint ez még csak a jéghegy csúcsa.

Legalább 30 politikai aktivistát figyelhettek meg Thaiföldön a izraeli NSO Group Pegasus kémprogramjának segítségével – derült ki emberi jogi és cyber monitoring csoportok közös vizsgálatából. A thai iLaw jogvédő szervezet, a délkelet-ázsiai internetes civil ellenőrzést végző Digital Reach, illetve a torontói Citizen Lab még tavaly, az Applenovemberi tömeges riasztását követően indított vizsgálatot, amelynek során több ezer iPhone-felhasználót tájékoztatott róla (köztük Thaiföldön is), hogy az állami szponzorációval zajló hekkerakciók célpontjává váltak.

Mint ismeretes, a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelem eszközeként hirdetett Pegasust a kormányok több helyen is arra használták, hogy újságírók, politikusok, aktivisták és úgynevezett másként gondolkodók után kémkedjenek. A program gyártóját és a kapcsolódó szolgáltatások üzemeltetőjét, az NSO-t az Apple be is perelte, sőt azóta felkerült az Egyesült Államok kereskedelmi feketelistájára; az ügyben európai uniós tagállamok, köztük Magyarország is érintett volt, egy vonatkozó európai parlamenti meghallgatásról itt számoltunk be június végén.

Az elmúlt időszak egyik legkomolyabb adatvédelmi botránysorozatával kapcsolatban az iLaw hétfői jelentésében azt írta, hogy 2020 októbere és 2021 novembere között összesen 24 thaiföldi politikai aktivistát, 3 akadémikust és 3 civil társadalmi csoport tagját vették bizonyítható módon célba, az egyes személyekhez köthető incidensek száma 1 és 14 között volt. Az áldozatok között ott van az iLaw egyik programmenedzsere is, aki a Reuters beszámolója alapján további nyomozást és jogi lépéseket ígért, amint bebizonyosodik, hogy Thaiföldön ki használta a Pegasust.

Meglepetést nem sikerült okozniuk

Mivel az NSO többször is világossá tette, hogy csak a kormányoknak adják el a szoftvert, a thai célpontok közül pedig mindegyik az ottani hatalom hangos kritikusa, nagy megfejtések valószínűleg akkor sem lesznek az ügyben, ha a thaiföldi kormány hivatalosan még nem reagált a bejelentésekre. A gyártó állítólag egy külön pontrendszerben értékeli az egyes országokat, mielőtt eladná nekik a Pegasust, és ezt a 20 pontos határ alatt nem is teszi meg. Összehasonlításképpen, a rendszerben Szaúd-Arábia például 30 pontot ért el a vállalat szerint.

A Citizen Lab az iLaw-tól fügetlen vizsgálata ugyancsak megpróbálta feltárni az áldozatok telefonjaiban hagyott digitális nyomokat, és már 2014 májusából származó jeleit is felfedezett a Pegasus thaiföldi használatának. A hírügynökség a Citizen Lab egyik kutatóját idézi, aki szerint már most is több tucatnyi ember célponttá válását igazolták egy meghatározott időkereten belül, de az elmúlt évtizedben a kémprogramról gyűjtött tapasztalatai alapján teljesen biztos benne, hogy ez legjobb esetben is csak a jéghegy csúcsa.

A Thaiföldön jelenleg jelenleg regnáló kormányzat még 2019-ben, demokratikus választásokon vette át a hatalmat, de sok tagja kötődik ahhoz a katonai juntához, amelyik nem sokkal korábban, 2014-ben eltávolította az előzőleg megválasztott kormányt. Ezt sokezres utcai tiltakozások követték, az interneten pedig megjelentek a tabudöntögető, a királyi családon gúnyolódó tartalmak is. A hatóságok sok embert őrizetbe is vettek lázadás, felségsértés és a feltűnően lazán megfogalmazott, számítógépes bűncselekményekről szóló törvény alapján.

Biztonság

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.