Akár több mint 30 százalékkal olcsóbbá válhatnak az elektromos autók telepei, és így jóval több ember számára lehet elérhető a szénhidrogéntől mentes közlekedés.

Még egy darab sem készült el belőle, de máris nagy siker a Tesla Model 3. Közel 400 ezer előrendelés érkezett az autóra – az autóra, amely könnyebben elérhető lesz (olcsóbb, és nagyobb darabszámban készül majd), mint elődjei, az S vagy az X modell.

Van azonban egy "kis" probléma: egy a vállalatnak kellene az előrendelők igényét kielégíteni, amely tavaly összesen 50 ezer elektromos autót tudott eladni. És nem azért adtak el ennyit, mert nem volt érdeklődés – sőt, éppen ellenkezőleg –, hanem, mert a gyártás nem tudott lépést tartani az igényekkel.

Környezetbarát, csak nem elég hatékony

Ahhoz, hogy az Elon Musk által alapított vállalat sikeres legyen, jelentősen fel kell pörgetni a gyártást, miközben az előállítás költségeit durván csökkenteni kell. Szerencsére Musk mindig a jövőbe néz, így már évekkel ezelőtt előre látta ennek a helyzetnek a kialakulását. A Panasonic-kal kötött megállapodása révén épülő, Gigafactory névre keresztelt üzemtől várja a jelenlegi nehézségek megszűnését vagy legalábbis enyhülését.

Szinte napra pontosan egy éve számoltunk be a gyár építéséről; az 5 milliárd dolláros projekttel a két vállalat a világ legnagyobb akkumulátorgyártó üzemét készül működésre bírni. A Gigafactory egyébként nem csupán fizikailag lesz nagyobb minden más, hasonló célból épült létesítménynél, hanem több akkumulátort fog előállítani egy év alatt, amint amire a teljes ipar 2013-ban képes volt. Ez az elképesztő mennyiségű energiatároló egység már elég lesz ahhoz, hogy a Tesla hozni tudja az éves szinten félmilliósra belőtt gyártási célszámát.

Elkészültekor kicsivel több mint 460 ezer négyzetméteres alapterületű lesz majd a Reno (Nevada) mellett épülő üzem. Noha még nincs kész, már most is működik, ami alapvető fontosságú ahhoz, hogy minél hamarabb ki lehessen használni az általa elérhető gyártókapacitás-növekedést. Befejezett állapotához még további négy évre van szükség.

Maga a gyár kiszolgálása is az elektromosság lehető legmodernebb kihasználására alapul. Tetejét napenergiát gyűjtő panelek borítják, melyek a tervezők szerint elég elektromosságot állítanak elő az üzem teljes ellátásához. A Tesla egyébként már most is gyárt Powerwall egységeket a helyszínen, az első Model 3 akkumulátorcsomagok azonban csak a következő év közepére készülnek el a tervek szerint.

Folyamatos a fejlődés

Musk cégét nemcsak a gyártás grandiózus skálázása segíti, hanem a technológiai fejlődés is. Pár napja jelent meg a világ előtt a Daimler legújabb elektromos kamionjával, melynek kapcsán sokatmondó számításokat is nyilvánosság elé tárt a német cég. Eszerint az 1997 és 2025 közötti időszak alatt az akkumulátor átlagos előállítási költsége kétötödére esik – 500 euró/kWh-ról 200 euró/kWh-ra. Ezzel párhuzamosan a teljesítmény, vagyis a kapacitássűrűség ugyanilyen tempóban javult: 80 Wh/kg-ról 200 Wh/kg-ra.

Mindez azt jelenti, hogy a múlt évezred végéhez képest egy egységnyi tömegű akkumulátor olcsóbban állítható elő, miközben jóval több energia raktározására képes.

Ez a fejlődés tehát hosszútávon Musk malmára hajtja a vizet, középtávon viszont a gyártási volumen felpörgetése segíti az elektromos autók piacát. Mihelyst a Gigafactory teljes tempóval elkezdi ontani az akkumulátorokat, jelentősen csökkenni fog az egy járműbe telepített csomagok ára. „Optimisták vagyunk: becslésünk szerint 30 százaléknál is jobb eredményt fogunk elérni” – nyilatkozta Musk az üzem megnyitóján.

Tekintve, hogy egy modern elektromos autó előállítási költségei között az energiatároló telepek jelentik a legnagyobb tételt, az ezen a téren zajló kiadáscsökkentéssel sokkal olcsóbbá tehetők maguk a járművek is.

Noha a Tesla tulajdonában van a gyár, a Panasonic társulásával utóbbi szakértelme is az elektromos autók szolgálatába áll. A közös erőfeszítés révén előálló akkumulátorcsomagokat egyébként nem ezen a helyszínen, hanem mintegy 400 kilométerrel messzebb, a Tesla fremonti gyárában – vonaton történő átszállítást követően – építik be a Model 3-akba.

Tudjuk, hová tartunk?

Úgy tűnik, az autóalapú közlekedés az elektromos járművek és az önvezető közlekedési eszközök irényéba halad. Hanula Barna egyetemi docenssel, a győri Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánjával készített, a témát boncolgató interjúnk itt olvasható. A neves motortervező szerint az elektromos hajtású járművek hatékonyságát nagyban fogja segíteni a járművek irányításának automatizálása.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.