Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a vállalat 5 milliárd dolláros beruházás keretében építi Gigafactory névre keresztelt üzemét Nevadában, ahol hatalmas mennyiségben gyártja majd otthoni és ipari környezetbe szánt, a napenergia hatékony tárolását és felhasználását célzó Powerwall és Powerpack termékeket.
Az óriási üzem a fejlett gyártástechnológia telepítésén túl elsősorban a méretgazdaságosságot célozza meg: a Teslának minél olcsóbban – ebben az esetben egy kilowattórára vetítve 30 százalékkal kedvezőbb áron – kell előállítania az új akkumulátorokat, mert a vonatkozó technológiák elterjedését még mindig a magas költségek akadályozzák a leginkább.
Még el sem készült, már a másodikat tervezik
A Gigafactory földmunkái már 2014 nyarán elkezdődtek, magát az épületet idén januárban kezdték el felhúzni. Az új egység a világ legnagyobb akkumulátorgyára lesz, de 10 millió négyzetlábas (nagyjából 929 ezer négyzetméteres) alapterületével általában véve is a valaha épített legnagyobb ipari létesítmények közé kerül.
A gyárban már jövőre, de legkésőbb 2017-ben elkezdődik a termelés, de a Gigafactory csak 2020-ra éri el maximális kapacitását. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a 6500 alkalmazottat foglalkoztató üzem akkor már évente 500 ezer elektromos autót lát majd el lítiumion-akkumulátorokkal.
A Panasonic bevonásával megvalósuló beruházás 35 GWh éves gyártókapacitással számol, ami további létesítmények felépítését teszi majd szükségessé. A Powerwall és a Powerpack már a bemutatkozását követő héten 800 millió dollár értékű megrendelést hozott, ami a Teslát vezető Elon Musk szerint azt jelenti, hogy a cég hamar kinövi majd az új üzemet.
A Gigafactory éppen ezért már Gigafactory 1 néven fut, és a hírek szerint a Tesla Japánban keresi a Gigafactory 2 helyét – elsősorban azért, mert a szigetország a Tesla-komponensek második legnagyobb beszállítója az Egyesült Államok után.
Az a fészer a dombon egy Walmart óriásraktár
A Gigafactory fenti látványtervét már korábban közzétették, de a mostanában készített fotók sokkal jobban szemléltetik az akkumulátorgyár méreteit. A Plug In America podcast készítője nemrég közölt képeket a Gigafactory jelenlegi állapotáról, amielyeket a biztonsági intézkedések miatt csak meglehetős távolságból tudott elkészíteni. Az alábbi fotón mégis jól látszanak az arányok, az épülőfélben lévő – és végleges területénél még jóval kevesebbet elfoglaló – üzem mögött a Walmart és a PetSmart szintén hatalmas nevadai disztribúciós központja fekszik:

forrás: Bob Tregilus/Bloomberg
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?