Voltaképpen nem is a munkavégzés helye számít, hanem a döntés lehetősége, mert az segít egyensúlyba hozni a munkát és a magánéletet.

Azt nyilván mindenki alaposan megtapasztalta, hogy a távmunka mintsem segít a munka és a magánélet egyensúlyának megtalálásában. Sőt! Bizonyos esetekben elősegíti, hogy a munka életünk minden pillanatába beleszivárogjon.

Ennek ellenére a vállalatvezetők nagy ellenállásba ütköztek, amikor kiadták a jelszót: vissza az irodába. A kényszerítés pedig erősen rombolja a dolgozók lojalitását. Mint a TechCrunch írja, a munkaerőpiaci trendek is azt mutatják, hogy jobb elfogadni a pandémia alatt kialakult helyzetet: az USA-ban jelenleg a munkavállalók 14 százaléka dolgozik otthonról teljes munkaidőben, de jövőre már várhatóan 20 százalékra nő az arányuk, a szellemi munkát végzőknek pedig már a többsége (58 százalék) szeretne legalább rugalmas munkarendet.

Ennek ellenére épp azok a vállalatok, melyek jelentős többségében szellemi munkát végzőket alkalmaznak, igyekeznek visszaterelni dolgozóikat hiper-szuper irodakomplexumaikba. Akik meg nem hajlandók erre, azt kockáztatják, hogy hamarosan új munka után kell néznie. Újabban még a Salforce vezérigazgatója is az irodai munkavégzés előnyiről nyilatkozgat, mondván: a távmunka az oka annak, hogy csökkent a Salesforce hatékonysága. Pedig néhány éve még Marc Benioff volt az, akik úton-útfélen azt hirdette, hogy a 9-től 5-ig tartó munkát és az irodai "gályázást" el kell felejteni.

Érvek ellene és mellette

De mi állhat a pálfordulás mögött? Egyrészt nyilván anyagi megfontolások. A nagy technológiai vállalatok elképesztő összegekből építettek az elmúlt egy-másfél évtizedben óriási kampuszokat. Ezeket akkor is fenn kell tartani, ha csak néhány ember lézeng bennük.

Szintén fontos érve a vezetőknek az ellenőrzési lehetőség. Sok vezető gondolja: ha a beosztottja szem előtt van, gyorsabban halad a munkával. Érdemes azonban felidézni Derrick&Harry egy épp tíz évvel ezelőtti okfejtését, és egyből kiderül: nincs új a nap alatt.

Sokak szerint viszont csupán arról van szó, hogy a vezetők jól hangzó és egyszerű magyarázatra találtak azzal, hogy az esetleges problémákért a távmunkát hibáztatják. Pedig a dolgozók visszakényszerítésének nulla a pozitív hozadéka, állítja a Pittsburgh-i Egyetem üzleti iskolájának kutatása: rombolja  az alkalmazottak elégedettségét, miközben egyáltalán nem javítja a cég teljesítményét.

Távmunka vagy rugalmas munkavégzés?

A TechCrunch-nak az Engineered Innovation Group elnöke és stratégiai igazgatója, a témát jól ismerő Karen Mangia azt ecsetelte, hogy az alkalmazotti hozzáállás is változott a távmunkához: a távmunka és a rugalmasság már nem ekvivalens fogalmak. Az alkalmazottaknak az számít, hogy legyen ráhatásunk a munkavégzés ütemezésére, és nem az, hogy hol kell dolgozni. A legtöbben ugyanis ezt látják a munka és a magánélet egyensúlya kulcsának. Szinte minden kutatás azt hozta ki, hogy azok végzik hatékonyabban a munjájukat, akik megkapják ezt a rugalmasságot, mondta Mangia. Ezzel szemben az irodába visszakényszerítettek körében sokkal gyakoribb a kiégés, ami nem barátja termelékenységnek. Persze vannak szituációk, amikor nagyon is jó jönne egy állandó és jól működő irodai közösség. Az új munkavállaló csapatba illesztése meglehetősen nehézkes, ha nincs, aki megmutatja neki, hogy hol a hűtő és a csocsóasztal...

Szakértők szerint már rég nem arról kellene vitatkozni, hogy iroda vagy home office, hanem hogy mennyit célszerű irodában dekkolni. Most az tűnik nyerő stratégiának, ha a cégek ezt a dolgozóikra bízzák. Egy startup például ma jellemzően remote módban indul, mert nem akar irodabérletre költeni. Ha pedig megbeszélni kell, befektetőkkel, ügyfelekkel szerveznek találkozót, legfeljebb bérelnek pár óra egy coworking irodát. Azt ugyanis még a home office leglelkesebb hívei is elismerik: időnként igenis érdemes összeülni. A közös ötletelés egyfajta csapatépítés is, az ügyfelekkel való személyes találkozás pedig javítja a felek közötti bizalmat.

Közösség & HR

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.