Hiába repkedtek a rekord számok az amerikai csipgyártó negyedéves jelentésében, a befektetők nem a jelennel foglalkoznak, hanem a jövőbeli kilátások miatt aggódnak.

Nem túl ritka jelenség a Wall Street környékén, hogy egy látszólag lendületben lévő, zömmel kiváló számokat tartalmazó negyedéves jelentés után nem felfelé, hanem lefelé mozdul az árfolyam. Néha nem is kicsit. Valami hasonló történ múlt hét végén az Intellel, miután publikálta legutóbb lezárt három hónapjának eredményeit.

Látszólag minden rendben

A június végéig tartó második negyedév összforgalom tekintetében kiemelkedően erősre sikeredett. A közel 17 milliárd dollárra rúgó bevétel 15 százalékkal több, mint az egy évvel ezelőtti teljesítmény. Ez a plusz egyébként úgy jött össze, hogy közben a különböző diviziók mindegyike hozzá tudott tenni valamit, azaz kisebb-nagyobb mértékben, de az összes területen expanziót lehetett elkönyvelni.

 

Intel bevételek 2018/Q2
Infogram

 

Ahogy a fenti oszlopokon is jól látható, a legtöbb pénzt továbbra is a Client Computing Group hozza, ahová például a laptopokba, és asztali számítógépekbe kerülő processzorok tartoznak, de ide sorolják a mobilos modemeket is. A cloud szolgáltatások előretörésével borítékolható volt, hogy a már most is második legnagyobb területnek számító adatközponti portfólió magasabb tempót diktál. Utóbbi részleg bevételei szűk 4,4 milliárdról bőven 5,5 milliárd dollár fölé kúsztak. A kisebb kategóriákban szerényebb, de szintén pozitív változásokról tudott beszámolni a gyártó.

Mi több, a profitabilitással sem volt gond, hiszen a cég nettó működési eredménye a tavaly ilyenkori 2,8-ról kis túlzással centre pontosan 5 milliárd dollárra nőtt. Ez a dinamikát tekintve több mint impresszív, hiszen 78 százalékos éves javulásról beszélhetünk.

De azért mégsem

Hogy a történet mégse legyen ennyire rózsaszín, arról a befektetők gondoskodtak. Az Intel részvényei a jelentés nyilvánosságra hozatalát követően közel 10 százalékos lejtmenetbe kezdtek, és a nemrég még 52 dollár felett járó értékpapírok ma 48 alatt várják a tőzsdenyitás.

Az okok között nyilvánvalóan ott van az, hogy az elemzők a sok területen nagyon kedvező globális viszonyokat élvező Inteltől még jobb számokat, még több pénzt vártak. Az egyik alulteljestő terület az adatközponti részleg volt, ahol ugyan nagyon sokat nőtt a forgalom, de az előzetes elvárások ennél is erősebb teljesítményt "követeltek" volna. Ennek a területnek az sem segít sokat, hogy az AMD újra aktivizálta magát a szegmensben az ígéretes EPYC szériával, amely teszteredmények alapján bizonyos feladatokat gyorsabban lát el, mint az Intel Xeon termékei, miközben gazdaságosabb az üzemeltetése. A részvényeseknek pedig nagyon nem tetszik, hogy az Intel hosszabb távon elveszíthet valamit a nagy profittal kecsegtető tortaszeletéből.

Ezen kívül nyilvánvalóan nem jött jól, hogy gyártási gondok miatt folyamatosan tolni kell a 10 nanométeres technológiával készített processzorok sorozatgyártásának kezdő időpontját. A friss tájékoztatás szerint ez valamikor csak 2019 végén indulhat. De nem lehetett bizalomerősítő az a pár hetes hír sem, miszerint az Apple nem számítana az Intelre a telefonjaiba kerülő 5G-s modemek elkészítésénél, vagy éppen az, hogy a cég vezére egy hónapja munkahelyi afférja miatt kényszerült lemondásra. És akkor még a folyamatosan felszínre kerülő processzorbakikról szót sem ejtettünk.

Piaci hírek

Még a Microsoft kutatói szerint sem szabad vakon bízni az MI-ágensekben

Legalábbis ami az irodai feladatok delegálását és a rájuk bízott dokumentumokat illeti, mert a hosszabb munkafolyamatok során képesek teljesen tönkretenni azokat.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.