Nem alakulnak túl jól a kínai technológiai óriás negyedévei mostanában. A forgalom komoly, a nettó nyereség drasztikus mértékben csökkent éves összevetésben.

Egyelőre nem sikerült felhúzni a kormányt a Lenovo menedzsmentjének abból a lefelé tartó spirálból, amely tavaly óta tart a világ legjelentősebb PC-gyártójánál.

A most közétett negyedéves jelentés (PDF) alapján a június végéig tartó három hónapos periódusban a kínai vállalatcsoport bevétele éppen csak elérte a 12,9 milliárd amerikai dollárt. Ez 24 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti forgalomtól. Ennél is csúnyább mínuszok zúgnak a profitabilitást mutató soroknál. A 177 millió dolláros nettó nyereség alig a harmada a 2022 hasonló időszakában megtermelt profitnak.

Miközben a technológiai szállítókat általában nehéz helyzetbe hozták a világgazdaságban tapasztalt negatív folyamatok (infláció, geopolitikai feszültségek, recessziós félelmek stb.), a Lenovót ez különösen kellemetlenül érintette, mivel a fogyasztók mostanában nem tolonganak azért, hogy új személyi eszközöket, PC-ket vagy okostelefonokat vásároljanak.

Háromból egy

A személyi számítógépeket is magában foglaló Intelligent Device Group (IDG) ennek megfelelően a második félévben is folytatta "szabadesési gyakorlatát". A 10,3 milliárd dollárt sem elérő teljesítmény 28 százalékkal marad el a tavalyitól. A gyártó leginkább a feltorlódó készletektől igyekezett megszabadulni. A menedzsment közlése szerint a periódus végére a készletek kezdenek a normális ügymenetnél megszokott szintekre süllyedni.

Az előző negyedévben az IDG szenvedését némileg ellensúlyozni tudta a másik két nagy részleg növekedése. Ezúttal azonban a többek között a szerverekért felelős Infrastructure Solutions Group (ISG) is lefelé húzta a céget. Az 1,9 milliárdos forgalom 8 százalékkal marad el az előző évitől, ráadásul a részleg üzemi szinten becsúszott a veszteséges zónába.

Így a Solutions and Services Group (SSG) néven futó szolgáltatási üzletág lett a negyedév egyetlen jó tanulója. A részleg közel 18 százalékos növekedési ütemet mutatva immár az ISG-vel összemérhető mértékű, 1,7 milliárdos bevételt produkált.

Meghúzzák, kivárják, kitalálják

A vállalatvezetés igyekszik jó képet vágni a történtekhez, és a stabilitás, illetve a diverzifikáció fontosságát hangsúlyozza. A több lábon állás stratégiája ugyan már régebb óta elindult, ám a cégcsoport bevételeinek nagyjából 60 százalékát még mindig a PC-k adják. Az itt tapasztalható apátiát egy 150 millió dolláros költségcsökkentési csomaggal is igyekszik kompenzálni a cég. 

A menedzsment ugyan korábban abban reménykedett, hogy már tavaszra, nyár elejére javulhat a helyzet a személyi számítógépek szegmensében, ám ez a számok tükrében hiú ábránd volt. Ennek ellenére az optimizmus töretlen: a vezetők ezúttal az év második felére jósolják a szektor feléledését. Középtávon pedig már kifejezetten bátornak mondható, évi 300 millió darabos szinteket emlegetnek.

Bármikor is kezdenek újra PC-ket venni az emberek, a Lenovo igyekszik megtalálni azt a terméket, megoldást, amely a jövőben átveheti a stafétát a számítógépektől. Ennek szellemében a cég a nem túl rózsás körülmények ellenére is jelentős forrásokat szán kutatás-fejlesztésre. A kutatandó témák között pedig természetesen kiemelt helyet kap az év slágere, a mesterséges intelligencia is.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.