Közzétette március végén zárt negyedéve eredményeit a világ legnagyobb PC-gyártója.
Hirdetés
 

Látva a PC-piac első negyedéves számait a befektetők lélekben valószínűleg már felkészültek, hogy mostanság nem a Lenovón fogják halálra keresni magukat. A világ legnagyobb PC-gyártójának bevételei a harmadik egymást követő negyedévben csökkentek – összhangban a piac pandémia utáni zsugorodásával.

A vállalat pénzügyi igazgatója, Wong Wai-Ming egyébként magabiztosan állította a CNBC-nek, hogy aggodalomra nincs semmi ok: amikor a piac visszatér a normálisabb kerékvágásba, a Lenovo növekedési pályára áll. Az elmúlt időszakban a vállalatnak más területeken, például az infrastrukturális megoldásokban és szolgáltatások terén sikerült növekednie.

A PC-s ágazat növekedésére sem kell sokat várni: a vállalat várakozása az, hogy már ez év második felében felfelé indulhat a szegmens – és vele a Lenovo. Yuanqing Yang elnök-vezérigazgató szerint ugyanis a vállalat működése rugalmas, és mivel folyamatosan sokat fektet kutatás-fejlesztésbe, maximálisan ki tudja használni a piac következő növekedési periódusát.

Nehéz évzárás volt

A március végével zárult negyedév (ez a Lenovo pénzügyi évének utolsó negyede) különösen nehéz volt. A bevétel éves alapon 24 százalékkal csökkent, így amerikai dollárban számolva 12,6 milliárdos összforgalommal zárt a vállalat. A visszaesést azonban csak részben magyarázzák a PC-piac zsugorodásával. A menedzsment szerint jelentős hatása volt a világgazdasági helyzet nehezedésének is. A pénzügyi igazgató egyébként azt állította a CNBC-nek, hogy a félvezetőiparon (is) lecsapódó amerikai-kínai felszültség nem volt lényeges hatással az üzletmenetre.

Úgy látszik, a világgazdasági problémák főleg a PC-piacot sújtották, mert a vállalat nem PC-s üzletágainak bevételei 7 százalékkal nőttek, és már az összforgalom jelentős részét adják. A pénzügyi igazgató részben erre is alapozhatta optimizmusát: a Lenovo intenzíven igyekszik diverzifikálni bevételeit. Wong a CBNC-nek külön kiemelte az infrastruktúra üzletág, valamint a szolgáltatások erősödését.

Az Intelligent Device Group néven futó részleg (ide tartoznak a PC-k is) teljesítménye 33 százalékkal csökkent éves összevetésben. Ezzel szemben a Solutions and Services Group és Infrastructure Solutions Group jelentősen bővült: előbbi 18 százalékkal (1,6 milliárd dollár bevétel), utóbbi pedig 56 százalékkal (2,2 milliárd dollár). A nem PC-khez köthető bevételek súlya a teljes forgalomban összességében 12 százalékponttal nőtt egy év alatt, és elérte 43 százalékot.

Az üzleti év egészében a csoportszintű bevétel 14 százalékkal, a profit 21 százalékkal csökkent az előző pénzügyi évhez képest.

Wong azonban joggal várhatja a piac normalizálódását. A pandémia nagy haszonélvezői a PC-gyártók voltak. A távmunka miatt rengeteg szervezet hozta előre beszerzéseit. De mivel alaposan betáraztak PC-kből, a pandémia lecsengése után logikus volt a kereslet látványos visszaesése. Idővel azonban a piaci kilengések hatása enyhül. Másrészt a menedzsment azzal is számol, hogy a mesterséges intelligencia kellően eszközigényes ahhoz, hogy ismét növelje a keresletet a Lenovo termékeire.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.