Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.

A memóriacsipeket gyártó Micron Technology is combos, 6,1 milliárd dolláros támogatást kap az amerikai kereskedelmi minisztériumtól a hazai csipgyártás felfuttatását célzó projektek finanszírozására - jelentette be csütörtökön a demokrata szenátusi többséget vezető Chuck Schumer. A még nem véglegesített szubvenció a CHIPS & Science törvény (röviden Chips Act) alapján Idahóba és New Yorkba tervezett létesítmények beindítását tenné lehetővé egy transzformatív, négy gyártóüzem felállításáról szóló program részeként, amelynek teljes értéke több mint 100 milliárd dollár lenne, és a becslések szerint 50 ezer munkahelyet teremtene.

A Micron a Reuters beszámolója alapján egy óriási gyártókomplexumot alakítana ki New Yorkban a következő 20 évsorán. Maga a támogatás egyébként már a harmadik hatalmas összegű hozzájárulás, amit a Biden-kormányzat az elmúlt hetekben bejelentett. Az Intel 8,5 milliárd dollárt, a tajvani TSMC pedig 6,6 milliárd dollárt kap az amerikai termelőtevékenység kiépítésére, és legutóbb a koreai Samsung is 6,4 milliárd dolláros csomagra kapott ígéretet, hogy bővítse a texasi Austin mellett működő gyárát, és új üzemeket si felhúzzon az állam területén. Maga a Chips Act összességében már 52,6 milliárd dollárnyi támogatást különített el az ágazat számára.

Nincs annyi pénz, amire ne lenne jelentkező

A Semiconductor Industry Association (SIA) iparági szervezet adatai szerint az Egyesült Államok részesedése a globális félvezetőgyártási kapacitásból az 1990-es 37 százalékról 2020-ra 12 százalékra esett vissza. Ez önmagában sem néz ki jól, de az amerikai törvényhozókat végül a világ legnagyobb szerződéses csipgyártójától, a tajvani TSMC-től való függőség ösztönözte cselekvésre, mivel Kína a szigetországot saját területének tekinti, és sokan vannak, akik belátható időn belül már egy Tajvanért folyó háborút vizionálnak. Európában ugyancsak terítéken van az uniós félvezetőgyártás támogatás több tízmilliárd euró értékű támogatása, sőt az EU hasonló nagyságrendű hozzájárulást hagyott jóvá jóvá a mikroelektronikai és a kommunikációs technológiákra kiterjedő, a teljes ellátási láncot lefedő programokra

A Reuters szerint az amerikai kereskedelmi minisztériumhoz, ahol a Micronnal együtt 28 milliárd dollárt osztottak ki eddig a fejlett csipgyártás újbóli kiépítésére, további 70 milliárd dollárnyi kérelem érkezett már be. Ez a nagyságrend kezdi kinőni a Chips Act kereteit, igaz, a minisztérium további 75 milliárd dolláros hitelezési lehetőséggel is rendelkezik.

Piaci hírek

Meglepetés: nem tesz jót az MI-chatbotok túlhasználata

Még az OpenAI tudósai szerint sincs jó hatással az emberre, ha a kelleténél többet beszélget a robotokkal.
 

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Mit tartogat a jövő ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő környezetben?
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.