Bár név szerint nem zárták ki a kínaiakat az 5G-s beszerzésekből, az USA-val most aláírt megállapodásukat nehéz másként értelmezni.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően Mike Pence amerikai alelnök és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök együttműködési megállapodást írt alá a hét elején az új generációs 5G hálózatok fejlesztésével kapcsolatos irányelvek szigorításáról. A két ország ebben deklarálja, hogy a vonatkozó hálózati eszközöket a legszigorúbb módon kell ellenőrizni az idegen kormányzatok esetleges befolyásának szempontjából, hogy a hálózatok minél kevésbé legyenek kitéve a diszrupciós vagy manipulációs kockázatoknak, ezen felül biztosíthatók legyenek az amerikai, a lengyel vagy más szövetséges országok állampolgárainak szabadsága és személyiségi jogai.

Az amerikai alelnök a második világháború kitörésének 80. évfordulójára szervezett megemlékezésre utazott Varsóba, ahol Andrzej Duda lengyel államfővel tarott közös sajtótájékoztatóján is szóba került a megbízhatatlannak nyilvánított szállítók kizárása az 5G infrastruktúra fejlesztéséből. Bár a Huawei neve nem szerepel a megállapodás szövegében, azt nagyon nehéz lenne másképp értelmezni, mint a kínai gyártó ellen okkal vagy anélkül folytatott amerikai kampány újabb fejezetét.

Európa nem állt bele a dologba

Az Egyesült Államok korábban már figyelmeztette partnereit, hogy a kínai hálózati berendezések vásárlása könnyen a hírszerzési információk elapadását vonhatja maga után. A fenyegetés azonban eddig nem bizonyult hatásosnak, amennyiben az európai országok egyike sem hozott az amerikaiakéhoz hasonló explicit döntést a Huawei feketelistázásáról. A kínai gyártó egyébként annak ellenére is erős jelenléttel rendelkezik Lengyelországban, hogy idén januárban kisebb botrányt kavart, amikor kémkedés vádjával letartóztatták a kínai vállalat egyik kereskedelmi vezetőjét.

Tavasszal aztán a lengyel kormány már arról beszélt, hogy a Huawei kitiltása a szolgáltatókra, ezen keresztül pedig az adófizetőkre is aránytalanul nagy terheket róna, miután a Huawei nem csak a kormány stratégiai partnere, de a lengyel piacon jelenlévő, saját hálózati infrastruktúrát üzemeltető szolgáltatók közül is mindegyikkel üzleti kapcsolatban áll. Ehhez képest a lengyelek folyamatosan azét nyomultak az Egyesült Államoknál, hogy bővítse az ott állomásozó haderő létszámát a kelet-európai országban, sőt egy állandó katonai bázis létrehozását is felvetették Donald Trump elnöknek. A lengyel gázszolgáltató közben amerikai cégekkel állapodott meg a cseppfolyós földgáz importjáról, hogy megszüntethesse az oroszoktól való behozatalt

Mindezt figyelembe véve a mostani megállapodás jelentős siker az amerikai politika részéről, a lengyelek pedig Mike Pence szerint fontos példát állítottak a többi európai ország elé. (Mint ismeretes, a britek korábban kezelhető kockázatnak minősítették a kínai beszállítót, a németek pedig egyenesen kikérték maguknak, hogy bárki is megpróbálja nyomás alá helyezni őket.) A Huawei válaszul kiadott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a cég évtizedek óta szolgáltat Lengyelországban, és most is bízik benne, hogy a lengyel kormány az állampolgárok érdekeit szem előtt tartó döntéseket fog hozni.

Nem csak a biztonságról van szó

A Huawei ismét és sokadjára is elmondta, hogy helytelennek tartja az 5G fejlesztések átpolitizálását, mivel a kiberbiztonságnak tényekre és szabványokra kell épülnie, nem spekulációra és előítéletekre. Ahogy a téma kapcsán mindig meg kell említeni, az amerikaiak vagy mások eddig még nem hoztak nyilvánosságra konkrét bizonyítékokat a Huaweit illető vádak alátámasztására. Ezzel szemben az 5G fejlesztéseket nehéz volna politikamentes kérdésként kezelni: ahogy az újkeletű amerikai-kínai gazdasági háború, úgy az új generációs hálózati piac is a jelenlegi status quo megőrzéséről vagy átalakulásáról szól.

Az 5G technológiákat ezen belül is meghatározó fontosságú területnek tartják: a Huawei mára a világ vezető megoldásszállítójává növekedett, amely nem csak jóval többet költ kutatás-fejlesztésre nyugati versenytársainál, de az állami hátszélnek köszönhetően az árversenyben is simán lenyomja azokat. Amennyiben a Huawei világszerte letarolná a forradalmi változásokat hozó 5G hálózatokat, az a technológiai versenyben nehezen kiheverhető csapást jelentene az Egyesült Államokra nézve. Ezeket a félelmeket persze a legtöbben jogosnak tartják, a szakértők véleménye azonban megoszlik abban a tekintetben, hogy a technológiai vezető szerep meddig őrizhető meg vádaskodással és versenykorlátozó intézkedésekkel.

Az ügynek egyébként közvetett hazai vonatkozása is van. Ahogy a ZDneten megszólaltatott elemző megjegyzi, a mostani lengyel-amerikai megállapodással Lengyelország kinyilvánította, hogy akkor sem tekint stratégiai alternatívaként a kínaiakkal való együttműködésre, ha ez rövid távon jól meghatározható pénzügyi előnyökkel is járna. A döntés ugyanakkor még több figyelmet irányíthat Magyarországra, amely a régióban eddig is a leginkább Kína-barát államként tartottak számon, az a szerepe pedig tovább erősödik, ahogy a lengyelek állást foglaltak a kereskedelmi háborút illetően.

Az amerikai alelnök egyébként varsói látogatása során jelentette be, hogy heteken belül várható a washingtoni kormányzat döntése Lengyelország felvételéről az amerikai vízumkedvezményt élvező országok sorába.

Piaci hírek

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.