A Dell 5G-t pakol az üzleti notebookjaiba, a Lenovo pedig az összehajtható képernyőben látja az előrelépést. Notebookújdonságok a CES-ről.

A Dell és a Lenovo is a CES-re időzítette új notebookjainak bemutatását. A Dell új üzleti számítógépébe, a Latitude 9510-be mindent belepakoltak a tervezők, ami ma egy notebooknál elképzelhető. A Lenovo viszont ismét az összehajtható képernyőjű notebookot vette elő, ami idén már piacra is kerül.

5G-től a keret nélküli képernyőig

A CES-en a Dell két új modellt is bemutatott. A üzleti felhasználóknak szánt, elegáns alumíniumburkolatú Latitude 9510 két kulcsterületen is nagyot tudott lépni. Egyrészt sikerült a korábbi modelleknél még vékonyabbá, az InfinityEdge kijelzőnek köszönhetően kisebbé, valamint könnyebbé tenni (1,45 kg), másrészt impresszív akkus üzemidőt ígér. Egy 10. generációs Intel Core i5-tel szerelt változat (16 GB RAM, 256 GB SSD) 88 Wh kapacitású akkumulátorral és 15 inches, nem érintős FHD kijelzővel akár 30 órás üzemidőre is képes.

Az akkus üzemidő növelését segíti a mesterséges intelligenciára és gépi tanulásra épülő ExpressCharge. Figyeli a felhasználó géphasználati és akkumulátortöltési szokásait, és a háttérben automatikusan módosítja a beállításokat (pl. csökkenti a képernyő fényerejét), ha az akku töltöttségi szintje elér egy kritikus értéket. A töltést is optimalizálja a használati szokásoknak megfelelően.
 

A külső vezeték nélküli kapcsolatról Wi-Fi 6 (Gig+) és 5G-képesség gondoskodik. Az 5G antennákat a hangszórókba rejtették, hogy azok miatt ne kelljen növelni a kijelző keretét. A gépeket 10. generációs Intel Core processzorokkal szállítják március végétől.

Megújult az XPS 13 is, amely már szinte szegély nélküli InfinityEdge kijelzőt kapott. Az előző generációhoz képest sokat javítottak a helykihasználáson. A gépen széltől szélig tart a billentyűzet, és nagyobb lett az érintőpad. Az egész gép akkora, hogy egy repülőgép tálcáján is elfér. A ház és a kijelző anyaghasználata továbbra is minőségi: nagy szilárdságú szénszálas váz megmunkált alumínium borítás, üvegszálas csuklótámasz, Gorilla Glass kijelző stb. A gép szintén 10. generációs Intel Core processzorokkal kerül piacra február elejétől.

Hajlítható kijelző notebookra?!

Míg a Dell inkább az igényes konzervatív irányt képviselte, és elsősorban a gépeihez adott intelligens szolgáltatásaira helyezte a hagsúlyt, a Lenovo az extremitás irányába mozdult a CES-en debütáló ThinkPad X1 Fold notebookkal. A gépet tavaly ugyan már bemutatták, de akkor csak annyit lehetett tudni, hogy egyszer lesz ilyen. A hivatalos neve is csak mostanra lett meg.

Az X1 Fold lényegében kettő az egyben notebook. Teljesen kihajtva egy méretes, 13,3 inches táblagép, félig kinyitva viszont egy kis képernyős notebook. Utóbbinak persze kicsit bumfordinak tűnik a mai vékony notebookok mellett: összecsukva 27,8 mm vastag. Kinyitva viszont csak 7,8 mm. A nagy különbség abból adódik, hogy összehajtáskor a kijelző két fele között elég nagy rés marad, hogy a hajtogatáskor ne törjön meg a panel. A résbe egyébként pont belefér a géphez adott Bluetooth billentyűzet.
 

Egyéb paramétereiről még mindig nem árult el mindent a Lenovo. Intel Core CPU lesz benne maximum 8 gigabájt memóriával. A háttértár PCIe SSD, ami 1 terabájtig bővíthető. Van rajta 5 megapixeles webkamera és IR kamera a Windows Hello-támogatáshoz. Az 50 Wh kapacitású akkumulátorral a gyártó 11 órás üzemidőt ígér. Van rajta egy-egy USB-C Gen 1 és Gen 2 aljzat, de például 3,5-es audio-jack már nincs. A gépet Windows 10-zel szállítják az év közepétől 2500 dolláros induló áron.

A gép kialakításából adódóan a lényeg a 13,3 inches, 2048×1536 képpont felbontású pOLED érintőkijelző, ami Lenovo Active Pennel is vezérelhető. A kérdés az, hogy a képernyő (például az összehajtás módja miatt) bírja-e hosszabb távon a strapát, vagy a Lenovo is belefut olyan problémákba, mint a Samsung a Galaxy Folddal.

A Lenovo láthatólag szeret kísérletezni az extrém kialakításokkal. Szintén a CES-en mutatták be az a 13,3 inches ThinkBookot, aminek a tetejére – a kijelző hátlapjára – egy 10,8 inches E-Ink kijelzőt tettek, amire az Active Pennel lehet írni, így jegyzetelésre is alkalmas.

Mobilitás

Betesz a produktivitásnak, ha az IT és az üzlet képtelen egy nyelven beszélni

Ezért is alacsony a magyar szervezetek produktivitása a META-INF reprezentatív kutatásása szerint.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.