A vírus terjedésének megakadályozására fejlesztett alkalmazást kötelező használni, és úgy tűnik, a járvány lecsengése után is szorgosan fogja küldeni az adatokat az államilag felügyelt központba.

Kínában a kormányzati szerveknek nem szokása kérni az állampolgároktól. Miközben más, demokratikusabb berendezkedésű országokban azon lamentálnak, hogy miként lehetne a járvány megfékezését segítő kontaktkövető alkalmazásokat összehangolni az egyéni jogokkal, az egypártrendszerben működő Kínában elég volt használatáról egy kötelező érvényű rendeletet hozni. És ahogy attól sokan tartottak, az egészségügyi vészhelyzet teremtette újabb megfigyelési platform bizony a későbbiekben is aktív marad.

Egészségügyi tűzfalat (is) emelnek

Hangcsou városa többek között az Alibaba és rengeteg más internetes cég székhelyéül szolgál, így nem véletlenül szokták ráaggatni a kínai Szilícium-völgy nevet. A régió illetékesei a héten jelentették be, hogy a Kínában egyébként kötelezően telepítendő mozgáskövető alkalmazást a vészhelyzet elmúltával is életben kívánják tartani, hogy egy csomó egyéb adat begyűjtésével "egészségügyi tűzfalat" emeljenek a lakosok köré.

Az app, amelyet a már említett Alibaba mellett a másik ottani techóriás, a Tencent készített, jelenleg nagyjából egymilliárd emberről gyűjt adatokat azért, hogy azok feldolgozásával a felhasználókat egészségügyi kockázat szerint különböző kategóriába sorolják. Az utazási előzmények és az elmúlt időszak kapcsolatfelvételei alapján az állampolgárok zöld, sárga és piros jelzést kaphatnak. Utóbbiak számára pedig jöhet a kéthetes karantén.

Úgy tűnik, ezt a rendszert a későbbiekben fokozná Hangcsou város egészségügyi felelőse. A felhasználók egy 0-tól 100-ig terjedő skálán kapnának az apptól egy egészégügyi értéket, amely korábbi orvosi leleteikre, fizikai vizsgálatokra és életviteli sajátosságokra (dohányzás, testmozgás, alvási szokások stb.) alapozódna. Az egyelőre nem világos, hogy utóbbi adatokat milyen módon gyűjtenék be az érintettektől, illetőleg az sem, hogy ezek közül mi lenne a kötelező elem, és mi az esetlegesen választható kategória.

Volt is, lesz is

Persze Kínában a választható dolgoknál is érdemes kétszer megfontolni az elutasítást, hiszen az országban már most az egyik legkiterjedtebb megfigyelési rendszer működik. A folyamatosan bővített térfigyelő kamerahálózat képeit arcfelismerő algoritmusok elemzik, hogy bűnözőket, vagy csak a rendszer számára kellemetlen állampolgárokat azonosíthassanak. De működnek például akkusztikus megfigyelő hálózatok is, amelyekkel a nem megfelelően viselkedő autósokat igyekeznek eltántorítani a felelőtlen dudálástól.

Mindenképpen érdemes külön kitérni a bő egy évvel ezelőtt debütált propagandát terjesztő mobil alkalmazásra is. A nagyjából Tanulj az erős országért címre lefordítható app széles funkcionalitással bír. Kiemelt helyet kapnak benne a regnáló elnök, Hszi Csin-ping bölcs gondolatai, de rövid videók, kormányzati hírek, sőt kvízjáték is szerepel a repertoárban. A vonzó kínálat láttán nincs is nagyon mit csodálkozni azon, hogy az app azonnal a letöltési toplisták élére verekedte magát.

Cloud & big data

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.